HerbaLexikon kártyajáték a gyógynövényekről

Nyolc féle kártyajáték, negyven féle növény és százhuszonegy kártyalap segít megismerni a gyógynövények jótékony hatását.


Hamarosan itt  az igazi tavasz és akinek kertje van  már tervezheti, hogy mit, hova ültessen, a zöldségek, gyümölcsök mellett a gyógynövényeket is. Mindehhez most egy különleges társasjáték formájában érkezik a segítség. A HerbaLexikon szórakoztató és egyben számos ismeretet nyújtó kártyajáték, ami játékos formában vezet be  a gyógynövények varázslatos világába. Szórakozva ismerhetet meg a gyógynövények jótékony  tulajdonságaival, olyan hasznos információkkal, amelyeket nap mint nap felhasználhatunk egészségünk érdekében.

„A növényről olyan adatokat gyűjtöttem össze, amit mindenkinek érdemes ismerni. Megtalálható a lapokon a növény magyar és latin neve, hogy mely részéből állítanak elő illóolajat, hol termesztik biogazdaságban, melyik földrészen található, és mindez hány km-re fekszik Budapesttől. Tartalmazza azt is, hogy milyen hatóanyagok találhatók benne és a legfontosabb, hogy milyen hatással van az emberi szervezetre. Rajzok helyett pedig színes fényképek kerültek a kártyalapokra a növényekről, hogy a valóságban is könnyen felismerhetőek legyenek” – mondta Vámosi Zoltán, a HerbaLexikon társasjáték fejlesztője.

A Nagyi Illatoskertje első terméke segítségünkre lehet abban, hogy játszva tanulja meg a család a gyógynövények fizikai tulajdonságait, a lélekre gyakorolt hatásukat, valamint a természet sokszínű gyógyító erejét. Negyven növény – fűszer, gyümölcs, virág – teljes kifejtése megtalálható a csomagban.

„A gyógynövények test, lélek és szellem szintjén is képesek hatni, így minden növény 3 kártyalapon található meg. Az is kiderül belőlük, hogy milyen szakrális csakrákat tudnak befolyásolni, így jobban rögzül az, hogy milyen probléma esetén tudjuk segítségül hívni a gyógynövényeket” – tette hozzá Vámosi Zoltán, aki aromaterápiás tanácsadóként és masszőrként is dolgozik velük.

Három játékot a kicsiknek, ötöt pedig a már érettebb korosztálynak fejlesztettek ki, de játszható akár memóriafejlesztő kártyajátékként is, vagy csak éppen az intuíciónkat, képzeletünket fejleszthetjük vele.

„Jelenleg nyolc játék szerepel a leírásban, de bármelyik ismert kártyajáték könnyedén játszható vele, csak fantáziánk szab határt. Például a  gyerekek nagy kedvence a színre-szín, számra-szám, ami alkalmas a memória fejlesztésére is, ami idősebbeknek pedig a demencia ellen abszolút hatásos. Felfedezhető a játékban a jól ismert Fekete Péter is, csak itt  a Fekete Péter a kakukktojás. Rendelkezik egy csipetnyi autóskártya feelinggel is, mivel a kártyalap alján számadatok találhatók,  melyeket össze lehet hasonlítani. A kártyajátéknak van egy különleges játékmódja, amelyben  a növényeket alkalmazásuk alapján lehet összegyűjteni. Mint  például, mely növények csillapíthatják a megfázás vagy épp a torokfájás tüneteit. A 121 lapos kártya csomagból gond nélkül összeállítható a francia és a magyar kártyapakli,  de 21-ezni is lehet vele, vagy akár pókerezni és bridzsezni is” – árulta el a társasjáték fejlesztője.

„Legfőbb célom a játékkal a tanítás, az ismeretek átadása. A Nagyi illatoskertje brandnek remélhetőleg ez a kártyajáték lesz a zászlóshajója, de már fejlesztés alatt áll a következő két termék is. Három éves kortól ajánlott, bár a lapok mérete a gyerekek számára nehezebben átfogható, ugyanakkor az idősebbeknek jó segítség, hogy könnyen el tudják olvasni az információit. A kártyákat dr. Sárkány Ferenc gyógyszerész, természetgyógyász lektorálta, és megállapította, hogy a kártyán lévő adatok helyesek és oktatásra is alkalmasak” – emelte ki Vámosi Zoltán. - Nem adok semmiféle utasítást a gyógynövényekhez, hogy miként  alkalmazzuk azokat, a célom a figyelemfelhívás. Masszőrként évek óta foglalkozom illóolajokkal és azt tapasztalom, hogy keveset tudunk ezekről a hasznos, természetes anyagokról. Nem volt egyszerű feladat kiválasztani a kártyákon szereplő negyven növényt, de olyanokat kerestem, amelyek a legtöbb jótékony hatással rendelkeznek.”