Hat évtizedes a pécsi operajátszás

Operagálával tiszteleg a Pécsi Nemzeti Színház  a pécsi operajátszás 60. évfordulója előtt.

Október 26-án ismert és közkedvelt operaáriák, duettek hangoznak el a jubileumi gálán a színház jelenlegi operáinak rendszeres szereplőitől, valamint az egykori operatagozat tagjai, vagy rendszeres vendégszereplői voltak.

Mint Gulyás Dénes, zeneigazgató elmondta, a 60 év sok is, meg kevés is, ugyanis a pécsi operatörténet messzebbre nyúlik vissza. A Hölgyfutár című lapban, az 1800-as évek végén még a XIX. század nagy szubrettje, Széppataki Róza is elismeréssel szólt a pécsi fantasztikus operaéletről.

Az opera olyan értékeket mutat fel, amelyek örökérvényűek, mint a zenéje és az irodalmi értékű librettója. Mint ahogy Faludy György és Szepes Mária Máraira hangolva című könyvében is megfogalmazza, miszerint ez a művészetek királynője, anyagba sosem költözik, láthatatlanul is láttat, a legtöbbet mondja, és úgy jut el az emberekig, hogy nem ér le a földig. Tehát az emelkedettsége nem kézzel fogható, a papírra vetett tintából előkerül a varázslat.

A gálán ismert és közkedvelt operaáriák, duettek hangzanak el, majd ezt követően opera premierre is sor kerül A Pécsi Nemzeti Színház és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem koprodukciójában Akutagava elbeszélése alapján készült opera-patchwork A vihar kapujában. A hét zenei betétet zeneszerző szakos egyetemi növendék Bucz Magor, Dankó Richárd, Dobri Dániel, Hodován Milán, Lázár Dániel, Somody Áron, Varga Abigél írta. (fotó: Juhász Éva)