Három pályázaton is nyertek

A Janus Pannonius Múzeum Három különböző pályázaton összesen 125 millió forint támogatást nyert, amelynek felhasználásával egy nagyszabású állandó és egy időszaki kiállítás, valamint egy tudományos program valósul meg a jövőben.

A Magyar Géniusz Programból az elnyerhető legnagyobb összeget, száz millió forintot nyert el a Janus Pannonius Múzeum  a korábban a Régészeti Múzeumnak otthont adó épületében megrendezendő új állandó kiállításra. Pécs központjában olyan korszerű tárlat nyílik, amelyik három gyűjtemény tematikáját öleli fel, és a hiányzó régészeti, elavult történeti és néprajzi  állandó kiállításainak helyébe lép. A korszerű infrastruktúra kiegészül olyan szolgáltatásokkal, amelyekkel a múzeum eddig nem rendelkezett, úgy mint látogatókat központi információs és jegyeladási központban fogadják, lesz ruhatár és múzeumi bolt is.

Az új állandó kiállítás olyan pécsi, baranyai helyszínek köré épül fel, amelyek kiindulópontjai, vagy központjai voltak a megyei vagy országos eseményeknek. A konkrét helyszínek, események középpontjában olyan jelentős személyiségek - például Janus Pannonius, Zrínyi Miklós, Verancsics Antal - állnak majd, akiknek a tevékenysége túlmutat Pécsen és Baranyán. Emellett bemutat olyan intézményeket, helyszíneket, eseményeket  - a pécsi püspökség, Ormánság, máriagyűdi búcsú-, termékeket - Zsolnay porcelán, pécsi kesztyű - amelyek részei hazánk kulturális örökségének. A könnyen befogadható kiállítási anyag erősíti a térségvonzerejét, a turistákat új helyszínekkel, a vidékhez köthető hagyományokkal, látnivalókkal ismerteti meg.

A tárlatot  Pécs város napján, 2023. szeptember 1-jén nyitnák meg a látogatók előtt.