Folyamatosan veszélynek tették ki a gyerekeiket

A Pécsi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy házaspár ellen, akik alkoholista életmódjuk miatt elhanyagolták, veszélyeztették gyermekeiket.

A pécsi párnak négy fiúgyermeke  a cselekményük elkövetése idején 10, 7, 6 és 4 éves volt. Mind a ketten rendszeresen fogyasztottak alkoholt, többször előfordult, hogy részegen mentek a gyerekekért az óvodába vagy a bölcsődébe. Több alkalommal  intézkedtek velük szemben a rendőrök.

A gyerekeiket rendszeresen magukkal vitték a vendéglátóhelyekre, ahol nem egyszer késő estig ittak. Egy ilyen alkalommal az anya több órára magára hagyta a napon a babakocsiban fekvő alig egy éves gyermekét, aki emiatt orvosi ellátásra szorult.

A vádlottak gyakran magatehetetlen állapotba kerültek az ittasságuk miatt, így a gyermekek többször felügyelet nélkül voltak. Az alkoholista életmód mellett a férfi többször bántalmazta a feleségét a gyermekek előtt.

Miután a szülők elhanyagolták gyermekeiket, őket rendszeresen veszélynek tették ki. Az ügyészség  éppen ezért indítványozta, hogy a bíróság  kiskorúak veszélyeztetése miatt – felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása mellett – szüntesse meg mindkét vádlott szülői felügyeleti jogát mind  a négy gyermeke esetében.