Fogyasztói Magatartáskutató Központ Pécsett

Magatartás kutatással foglalkozó központ indult theCoRelab néven Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karon.


Az innovatív marketingkutatási módszerekre fókuszáló labor eszközparkja lehetővé teszi, hogy a hagyományos eljárásokon  felül a munkatársak mobil és stabil szemkamerás méréseket (eyetracking) is végezzenek, valamint virtuális valóság technológiákat is alkalmazzanak a kutatások során.


A theCoRelab egyik  elsődleges célja, hogy a Pécsiközgáz hallgatóinak a kurzusok keretei között olyan gyakorlati tudást adjon át, amelyet a végzést követően a munkájuk során a későbbiekben hasznosítani tudnak. Ennek érdekében a központ munkatársai folyamatosan együtt dolgoznak vállalati partnerekkel, valamint a hallgatókkal közösen különböző marketingkutatásban vesznek részt. E mellett a Fogyasztói Magatartáskutató Központ  kutatói  piackutatási tapasztalataikra támaszkodva a vállalatoknak kutatási-tanácsadási szolgáltatást is  nyújtanak. Ugyanis fontosnak tartják, hogy a kutatók tudományos vonalon is hasznosítani tudják a témában szerzett tudásukat, valamint a meglévő eszközparkot - többek között Tobii Pro Glasses 2 mobil és Tobii Pro X3-120 stabil szemkamerák - is ennek szolgálatába állítsák.