Fiatal zenekaroknak bemutatkozási lehetőség

Ötödik alkalommal rendezték meg január első szombatján a Made in Pécs fesztivált, amit annak idején  elsősorban a helyi - leginkább könnyűzenei - zenekarok fellépési lehetőségének megteremtésére indítottak szervezői.

Idén is a Pécs belvárosának hat helyszínén - Pécsi Est, Ti-Ti-Tá, Made in Pécs Café, Trafik, Szabadkikötő, Nappali - január 4-én egész nap léptek egymás után a közönség elé zenekarok. A húszperces műsorokat,  húsz perc szünet követte, ennyi idő alatt állt be a következő  együttes.  Belépő díjat sehol sem kértek,  hajnali egy óra után kezdődtek az utolsó koncertek.

Az első alkalommal megrendezett Made in Pécsen 81 zenekar lépett fel, most a számuk elérte a százharmincat. Összesen 561 pécsi zenész lépett a világot jelentő deszkákra. A szervezők úgynevezett vendégvárosból is hívnak fellépőket, az első alkalommal Liverpoolból, tavaly Bécsből, idén Veszprémből és Erdélyből érkeztek zenekarok. Az idei esztendő újdonsága az is, hogy ezúttal egy  szakmai nap is része volt az eseménysornak, amelyen többek között szó volt arról, hogy miként  születik a dal, de terítékre kerültek  a könnyűzenei pályázati lehetőségek, valamint az is, mi jellemzi a régió könnyűzenei életét. Ennek keretében avatták fel a Szenes Klub  poptörténeti emléktábláját is.