Fejszével ölte meg a barátját

A Pécsi Ítélőtábla 14 évre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2019-ben fejszével támadt barátjára.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (61 éves férfi) és a sértett jó barátok voltak, gyakran főztek és italoztak együtt, a sértett egészségi állapota miatt a vádlott sokszor segített is neki a háza körül.

A vádlott 2018-ban megismerkedett egy nővel, köztük szerelmi viszony alakult ki és a férfi befogadta a nőt az otthonába. 2019 nyarára megromlott a kapcsolatuk, vitájuk tettlegességbe torkollott, így a nő elhagyta a házat, majd a sértett hívására az ő házába költözött. Ezt a vádlott nem tudta feldolgozni.

A vádlott 2019. október 17-én a sértett több helyen is együtt italozott, majd 17 óra körül az italozást mindketten a vádlott otthonában folytatták. Ott az ittas vádlott, részben a barátnője elvesztése miatt érzett dühében, de pontosabban meg nem állapítható közvetlen előzmények után felvette a gázkonvektornak támasztott baltáját, és azzal a sértettre támadt. A balta foki részével több nagy erejű ütést mért a férfi fejére, aki a földre esett. A vádlott a földön fekvő sértett nyakát is többször megragadta. A sértett a bántalmazás következtében többrendbeli nyílt koponyacsonttörést és agyzúzódást szenvedett el és életét vesztette.

A vádlott a holttestet a bejárati ajtón keresztül kihúzta az udvar hátsó részébe, ahol különböző elszáradt növényeket és téglát hordott rá. Később a holttestet az ingatlana hátsó részén található egyik pincébe vonszolta be. A sértett ruháit a holttest szállítására használt zöld szőnyeggel együtt bedobta az udvaron lévő 10 méter mély aknába, majd azért, hogy cselekményének ne maradjon nyoma, a házban kitakarított, fertőtlenítős vízzel felmosott, a füves területen a földet felásta és átforgatta, illetve az elkövetéshez használt baltát is elrejtette. A vádlott később mészhidrátot is szórt a holttestre, majd azt ismét elfedte elszáradt növényi törmelékkel és különböző, a pincében található lomokkal.

A sértettet a vádlott volt barátnője kezdte el keresni sikertelenül, végül a holttestét a nyomozó hatóság találta meg 2019. október 25-én.  A Szekszárdi Törvényszék a vádlottat emberölés bűntette miatt 11 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen bejelentett fellebbezések folytán eljárt ítélőtábla a vádlott terhére megállapított bűncselekményt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítette és a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést 14 évre súlyosította.

Az ítélet jogerős.