Első alkalommal hirdették meg

A Pécsi Rotary Club hosszú évek óta kiemelt feladatának tartja a Baranya székhelyén élő és tanuló tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, előmenetelük segítését.


- Első alkalommal írtuk ki az ösztöndíj pályázatunkat - mondja Puszpán Zoltán a Pécsi Rotary Club elnöke. -- Mindig is fontosnak tartottuk a  tehetségek felkutatását, helyzetbe hozását, ezt a kört szélesítettük ki, mert úgy gondoljuk, meg kell adni nekik minden esélyt ahhoz, hogy az életben sikeresek lehessenek. Az ösztöndíj pályázathoz egy mentor-program is kapcsolódik.


A most útjára indított, Pécsi Rotary Ösztöndíj Pályázat kiemelt célja a tehetséges és rászoruló, pécsi középiskolások támogatása, annak érdekében, hogy kiemelkedő művészeti, tudományos vagy sport tevékenységüket kibontakoztathassák, tudásukat elmélyíthessék Anyagi hátterét a Pécsi Rotary Ösztöndíj Alap képez, amelynek forrása elnyert pályázatokból és a térségben működő vállalkozások, szervezetek és magánszemélyek adományaiból adódik össze.


- Nagy örömünkre sok pályázat érkezett be, s mind az ötvenet magas színvonalon készítették el benyújtóik - mondja Márton György, az ösztöndíj pályázat ötletgazdája és egyben projekt-menedzsere. - A pályázatokat  nyolc tagból álló bíráló bizottság értékelte, előre meghatározott értékelési szempontok alapján, többek között a céljaik elérése érdekében eddig milyen utat tettek meg a pályázók, mire szeretnék felhasználni az elnyert támogatást, a családi háttér is sokat nyomott a latba, hogy valóban oda érkezzen a segítség, ahol szükség van rá. Az értékelés főbb szempontjai között szerepeltek még a tudományos, művészeti vagy sport területen elért eredmények. Hagyományt szeretnénk teremteni ezzel az ösztöndíj pályázatunkkal is, bízunk benne, hogy olyan sikeres lesz, mind a többi már futó projektünk.


A Pécsi Rotary Club összesen  1,3 millió forintot osztott szét pályázati úton tizenhat diák között  céljaik, terveik megvalósításához. A támogatottak között vannak a zenészek,,  vers- és prózamondásban jeleskedő diákok, matematikai és műszaki területen komoly eredményeket felmutató fiatalok, de a díjazottak között találunk egészen különleges területeken - film, bűvészet - kiváló eredményeket elért tizenéveseket is.