Elítélték a játszótéri gyerekmolesztáló férfit

A Pécsi Járásbíróság 6 év fegyházra ítélte azt a férfit, aki gyermekeket molesztált egy játszótéren Pécsett.

A férfi 2014-ben rendszeresen megjelent Pécs Uránváros részén található parkban, ahol fiúgyerekekkel ismerkedett. Itt azért, hogy a gyerekek bizalmába férkőzzön, gyakran fagylaltra, üdítőre hívta meg őket, majd  beszélgetni kezdett velük, amelynek során a gyermekeknek gyakran szexuális tartalmú témákat vetett fel.

Március és augusztus között 2014-ben a vádlott öt kiskorú, 9-12 éves gyermekkel ismerkedett meg. A fiúkat a vádlott a közelben található szőlőskertjébe vitte, ahol őket csókolgatta, simogatta, ruhájukon keresztül nemi szervüket megfogta, illetve ölébe ültette őket. Ezért a bíróság a férfit szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt 6 év fegyházra ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, emellett 4 évre kitiltotta őt abból a parkból, ahol a fiúkkal megismerkedett.
 
A bíróság nem rendelt el kényszerintézkedést a vádlottal szemben, aki továbbra is szabadlábon van. Emiatt az ügyész fellebbezést jelentett be, egyebekben az ítéletet tudomásul vette. A vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.