Élet és halál táncai

A tánc négy arcát mutatja be a Kodály Központban  stíluson és korokon átívelő műsorában a  Pannon Filharmonikusok november 18-án este.

 

Az együttes a koncerten négy zeneművön keresztül az élet, a halál, a csábító és a tenger  nevében hívja táncba a hallgatóságot. Az est vendégművészei a világ legismertebb koncerttermeinek gyakori vendégei, akik nem első alkalommal  lépnek fel  a pécsi zenészekkel együtt, akikkel egyre szorosabb szakmai kapcsolatot alakult ki az elmúlt évek során. Az est szólistájai Gergely, míg a zenekart Cristian Mandeal dirigálja.


Az est nyitányaként Bartók Béla Táncszvit című műve csendül fel, majd Bogányi Gergely ül a zongorához, hogy a zenén keresztül a tánc világát  jelenítse meg. A zongoraművészt különleges kapcsolat fűzi Liszt művészetéhez és ezzel együtt a Haláltánc vallásos-misztikus üzenetéhez. E művét a pisai temető egyik freskója, a „Halál diadala” ihlette,  s vissza-visszatérő  motívuma a gregorián Dies irae dallama.


Az est második részében Richard Strauss Hétfátyol tánca után Debussy A tenger című a végtelen víz áradását, a hullámok és a szél magával ragadó táncát zene nyelvén megjelenítő három tételes művét adja elő a zenekar.