Egy bankfiók kirablását beismerte

A szerdán elfogott pécsi rendőrt gyanúsítottként hallgatta ki Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség és kétrendbeli rablással, hivatali visszaéléssel, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaéléssel gyanúsítottak meg.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. május 12-én 15 óra körül a gyanúsított  bement  az egyik pécsi bankfiókba, és egy maroklőfegyverrel - vagy annak látszó tárggyal - az alkalmazottakat fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy a kasszában lévő készpénzt adják át. Az elkövető mintegy 5,7 millió forintot szerzett meg, majd elmenekült a helyszínről.

A kihallgatás során a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított rendőr azt is beismerte,   2020 novemberében a rendőrségi nyilvántartási rendszerben hatáskörét túllépve, célirányosan rákeresett a rablás miatt indult eljárás ügyiratára, és abból iratokat töltött le azért, hogy jogtalanul információkat szerezzen a nyomozás állásáról. Valamit, hogy az elfogása előtt a szolgálati maroklőfegyverét és a hozzá rendszeresített hat lőszert a szolgálati helyéről engedély nélkül kivitte, és azokat magánál tartotta.
Ezen felül a nyomozás eddigi állása szerint megalapozott a gyanú, hogy a férfi volt az elkövetője az ugyanebben a bankfiókban   2019 novemberében  történt  rablásnak is, de ezt a bűncselekményt a kihallgatása során nem ismerte el.

 Az ügyészség indítványozza a rendőr letartóztatásának elrendelését, a kényszerintézkedésről pénteken dönt a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa.

A  pécsi rendőrkapitány  pedig fegyelmi és méltatlansági eljárást indított a pénzintézeti rablásokkal és más bűncselekményekkel gyanúsított rendőr ellen.