Dallamok eesszenciája

Pécsett a Kodály Központban Esszencia címmel az ünnepi programok zárásaként október 23-án ünnepi hangversenyt tartanak.

A koncerten népzene, klasszikus zene és jazz keveredik egymással, vidám és szomorú dalok, hagyományos és progresszív zenei elemek esszenciája jelenik meg a felcsendülő  dallamokban. Olyan neves zenészek lépnek színpadra, mint a Fonogram-díjas Lakatos Róbert (klasszikus brácsa, hegedű), Bognár Szilvia (ének) és a világ egyik legismertebb cimbalomművésze, Balogh Kálmán. A Csík Zenekar alapító tagja, a Kossuth-díjas Kunos Tamás népi brácsán, az Irie Maffiából ismert Kováts Gergő szaxofonon, klarinéton és fuvolán működik közre, míg nagybőgőn a Dresch Vonós Quartet tagja, Bognár András játszik.

Az Esszencia Produkció nem hasonlítható más, hagyományos népzenét játszó zenekarokhoz. Tagjai kiforrott, egyénenként már elismert előadó- és zeneművészek találkozása. Együtt muzsikálásuk abbéli örömüknek kifejezése, hogy sokféleségükben megtapasztalhatják az egységet és ezáltal létrehoznak egy csakis rájuk jellemző belső harmóniát. Vállalva az ehhez szükséges nyitottságot, képesek megszólaltatni a világ hangjának egy csakis rájuk jellemző, őszinte és persze jellegzetesen magyar esszenciáját.