Bűnszervezetben csaltak üzletszerűen

A Pécsi Járásbíróság  október 3-án elrendelte hat férfi letartóztatását különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettének és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének alapos gyanúja miatt egy hónapra.


A nyomozás eddigi adatai szerint egy összehangoltan működő bűnszervezet 2017. és 2019. évek közötti időszakban, közel 18 milliárd forint értékben szerzett be mobiltelefonokat külföldről a nemzetközi szabályok előírásainak megfelelő nettó áron, amelyek egy baranyai kft.-hez kerültek. A beszerzés nem annak nevében történt, hanem erre, az adófizetési kötelezettség jogosulatlan kijátszása céljából úgynevezett köztes cégeket használtak fel.


A bűnszervezet az állami adóhatóság megtévesztésével, valótlan nyilatkozatok megtételével, rendszeres haszonszerzésre törekedve, az általános forgalmi adó jogosulatlan visszaigénylésével összesen 3.878.976.469 forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A letartóztatott gyanúsítottak bűncselekményben résztvevő cégeknek részben ügyvezetői, részben alkalmazottjai. A cselekményeket három gyanúsított társ-tettesként, hárman bűnsegédként követték el.


A gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmények miatt indult jelentős tárgyi súlyú, súlyos büntetéssel fenyegetett büntetőeljárásra figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, a büntetőeljárásban résztvevő más személyek jogellenes befolyásolásával, bizonyítási eszközök illetve elektronikus adatok megsemmisítésével vagy elrejtésével megnehezítenék a bizonyítást, vagy annak meghiúsítására törekednének.


Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, valamennyi gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, így a bíróság határozata nem végleges.