Bőköz Fesztivál immár hatodszor

Ormánság négy községében idén is megrendezik a hétvégén a  Bőköz Fesztivált.


A hagyományokban rendkívül gazdag Ormánságban immár hatodik alkalommal kerül sor  négy községet - Kémes, Szaporca, Tésenfa, Drávacsehi - megmozgató összművészeti fesztiválra.


Mint  Pataki András fesztiváligazgató elmondta, most már keresik a lehetőségeket arra, hogy egész évben  olyan programok valósuljanak meg az Ormánságban, amelyek a térség felemelkedését is szolgálják. A négy falu és környéke  a kultúra területén  nem számít leszakadó tájegységnek, hiszen pezseg a művészeti élet, számos kulturális mintaprogram valósult meg a térségben. Ezek számos vendéget vonzanak ebben a Dél-baranyai térségbe.


Az országos kulturális, közművelődési, turisztikai térségfejlesztő Andrásfalvy Bertalan-mintaprogram részeként augusztus 26. és 29. megvalósuló eseményen Kémes, Szaporca, Tésenfa és Drávacsehi több mint harminc helyszínén mintegy száz összművészeti programmal, többek között koncertekkel, színházi előadásokkal, országos kovácstalálkozóval és Roma-udvarral várják az érdeklődőket.