Bárki megtekintheti

Az elmúlt néhány hónapban folyt megfeszített munka eredményeként az új vásárcsarnok kívül, belül végső formáját mutatja már.

Már körvonalazódik, hogy milyen képet fest majd az átadást követően az új vásárcsarnok Pécsen. Április 9-én immár második alkalommal az önkormányzat nyílt napot szervez, amelyen  pécsieknek lehetősége nyílik arra, hogy ne csak kívülről, hanem belülről is szemügyre vegyék az új vásárcsarnokot.

Tavaly nyáron több százan vettek részt az akkor még csak szerkezetkész épületbe szervezett bejáráson. Most újra lakossági bejárást szervez az önkormányzat, amelynek során az érdeklődők most már azzal is megismerkedhetnek, hogy az általuk megszokott szolgáltatásokat az új épület melyik részén találják majd meg, valamint azzal is, hogy milyen  egyéb funkciókkal bővül a kínálat. Az eddig megkötött szerződések szerint a régi árusok döntő többsége átköltözik az új vásárcsarnokba, a számuk kiegészül további őstermelőkkel és kistermelőkkel.
 
A bejáráson való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a https://pecsivasarcsarnok.hu/regisztracio/ weboldalon tudnak megtenni az érdeklődők. A regisztráció 2022. április 7-én, csütörtökön 14:00 órakor zárul.

Az építési terület sajátossága miatt a részvevők létszáma korlátozott, a szervezők csak a regisztrált jelentkezőket tudják a helyszínen fogadni!

A csarnok épülete és közvetlen környezete jelenleg munkaterület. A csarnokban javítási munkálatok, az épülettől északra elterülő piactéren pedig építési munkálatok zajlanak. A bérlők a műszaki átadás lezárását követően, a használatbavételi engedély kiadása után tudnak csak beköltözni az épületbe, így a végső berendezés csak a júliusra tervezett megnyitóig készül majd el.