Az utolsó percekben fordított Svájc

Mindössze a második olyan mérkőzés következik az oroszországi labdarúgó világbajnokság kilencedik versenynapjának zárásaként, amelyet két európai csapat vív egymással.


Szerbia és Svájc együttesének is bőven megvan még az esélye a továbbjutásra, a vereség egyértelműen Vladimir Petkovic csapatának jönne rosszabbul. A két csapat kezdőjével kapcsolatban tudni kell, hogy csak a szerbek változtattak a Costa Rica ellen 1:0-ra megnyert meccshez képest, továbbra is 4-2-3-1 a csapat hadrendje. Nehéz dolguk azért lehet, mert a svájci védelmet borzasztó nehéz feltörni, amit a brazilok meg is tapasztalhattak.


Ami őket illeti, nekik kéne jobban a győzelem és mivel a brazilok ellen nagyon jól ment a játék egy apró védelmi rövidzárlatot leszámítva, ugyanazt a kezdőt küldi pályára Petkovic, mint legutóbb. Bár kérdéses volt Behrami játéka, ma délutánra kiderült, hogy tudja vállalni a játékot. Játékerőt tekintve két hasonló csapat találkozik, lehetetlen megjósolni a győztes kilétét. Erre tehát most nem vállalkoznék, ellenben a kezdőkkel máris jövök és nekiállok tudósítani.


A szerb kezdőcsapat: Sztojkovics – Ivanovics, Milenkovics, Tosics, Kolarov – Matics, Milivojevics – Tadics, Milinkovics-Szavics, Kosztics – Mitrovics. Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics
A svájci kezdőcsapat: Sommer – Lichtsteiner, Schär, Akanji, Ricardo Rodrígouez – Behrami, Xhaka – Shaqiri, Dzemaili, Zuber – Seferovic Szövetségi kapitány: Vladimir Petkovic
Játékvezető: Felix Brych (Németország)
Nézőszám: 33167 fő


1. perc: A tiszta fehérben játszó Svájc kezdi a találkozót, a szerbek tiszta pirosban játszanak! A német Felix Brych a találkozó játékvezetője!
4. perc: MITROVICS!!! Milivojevics jobboldali beadását fejelte kapura, Sommer kiszedte a jobb alsó elől!
5. perc: Vezet Szerbia! Hó, de jó kezdés! Tadics kap labdát a jobboldalon, a beadására középen Mitrovics emelkedik és fejel a kapuba, Schär maradt le!! Ezzel már Sommer sem tudott mit kezdeni, ezt a figurát megették vacsorára megint a svájci védők!
12. perc: Rodríguez baloldali beadását Dzemaili lövi a jobb alsó mellé! 8 méteren állt, tehát viszonylag közel a kapuhoz!
20. perc: Még egy jobboldali beadás, ezúttal Mitrovics ollóz, kapu mellé megy! Újabb szerb támadást láttunk tehát!
30. perc: Dzemaili! Zuber passzát balról pöcköli kapura, Sztojkovics óriásit véd! Igazából Dzemaili csak beleérni tud a labdába! A szöglet nem veszélyes!
34. perc: Milinkovics-Szavics sárga lapot kap! Letalpalta Schärt! Szabadrúgás kifelé! Jogos a lap…
40. perc: Milivojevics is sárga lapot kap, mert ő meg felrúgta Shaqirit. Ez sem vitatható!
43. perc Tadics jobboldali szögletéről középen lemaradnak, viszont a baloldalon Maticsot megtalálja, de ő nem tudja bepakolni a bal alsóba!
45. perc: Ugyanaz a recept! Most Lichtsteinert rúgták fel! Ez sem marad lap nélkül! Matics volt a tettes. És ezzel vége is az első félidőnek, Felix Brych és a játékosok szünetre vonulnak!


Nagyon jól kezdett a szerb válogatott, az első húsz percben uralták a mérkőzést. Aztán magához tért a svájci válogatott is, amely azzal, hogy hátrányba került, óriási bajba is keverte magát, mert ha így marad, vajmi kevés esélyük lesz továbbjutni a csoportból. A szerbek nagyon örülhetnek, mert ha nyernek, biztosan továbbjutnak és a brazilok ellen akár a csoportelsőségért is játszhatnak. Vár még ránk egy félidő az eddig látottak alapján nem is olyan rossz ez a meccs!


46. perc: Kezdődik a második félidő, méghozzá svájci cserével! Seferovic marad a kispadon, Gavranovic jön a pályára! Csatár vált csatárt!
52. perc: HATALMAS BOMBA!!!! Egyenlít Svájc! Egy kontratámadás végén balról kapja Shaqiri a labdát, aki tizenhatos jobb sarkától kapura lőne, Kolarovtól lepattan a baloldalon érkező Xhaka elé, aki állítgatás nélkül, 20 méterről pókhálózza ki a kapu jobboldalát! Elképesztő dugó! 1:1
58. per: SHAQIRI!!! Megint megkapja a jobboldalon, megint ugyanonnan kapura lő, de elsőre nem jó! Sebaj! Az ismétlés már a kapufán csattan!
65. perc: Szerb csere! Most Ljajics áll be! Azt a Koszticsot váltja, aki ma a helyén kezdett!
 69. perc: Kolarov baloldali beadása elmegy keresztbe a kapu előtt, a másik oldalon érkezett Mitrovics, de inkább nem vetődött! Lehet, hogy ha megteszi, akkor gól! Így marad az 1:1!
73. perc: Cserél Svájc! Embolo érkezik Dzemaili helyére, így mostantól Gavranovic-csal kettesben rohamozzák a szerb kaput!
81. perc: Szerb csere! Radonjics helyére jön Milivojevocs!
84. perc: Hoppá! Gavranovic ereszt meg kissé balra a kaputól egy lövést, Sztojkovics nagyot véd, más kérdés, hogy lesen volt a csatár, de a partjelző nem jelzett!
87. perc: Mitrovics kezd el dumálni valami miatt! Addig teszi, amíg elő nem kerül a sárga lap! Megkapta! Amúgy nyomnak a svájciak!
90. perc: GÓL!!! VEZET SVÁJC! Egy előreívelt labdát szerez meg Shaqiri, a védőjével kettesben mehet kapura, akit időközben hátrahagy, majd a tizenhatoson belülről, kissé balról a kapus lábai között helyezi el a második svájci találatot! 1:2! Fordít Svájc! Túlzott gólörömért még a sárga is jár!
93. perc: És akkor még egy svájci csere! Zuber helyére érkezik Drnic!
96. perc: Itt a vége, fuss el véle! Svájc nyerte a második színtiszta európai meccset!


És ezzel feljött a csapat a brazilok mögé a második helyre, Szerbia pedig harmadik három ponttal. Nagyon érdekes kis csoport lett így ez, ahol Costa Rica kivételével mindenki reménykedhet a továbbjutásban! A második félidőt a svájci válogatott uralta, sokkal kezdeményezőbben lépett fel, így összességében megérdemelten nyerte ezt a találkozót, kihasználva ellenfele hibáit. Ezzel véget is ért a mai nap, holnap lejátssza a második kört a G-csoportból Belgium és a komplett F-csoport is.

 

Mi holnap is itt leszünk és hozzuk önöknek a legfrissebb tudósításokat az oroszországi labdarúgó világbajnokságról!
(Haász Rudolf)