Autóversenyzés bűnszervezetben

A Baranya Megyei Főügyészség 69 személlyel szemben emelt vádat üzletszerűen elkövetett sikkasztás és költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és némely esetben számvitel rendje megsértésének bűntette miatt is, mely bűncselekményeket a vádlottak egy része bűnszervezetben követte el.


Mint a vádiratban olvasható, a vádlottak 2012. évet megelőzően autóversenyzői tevékenységük finanszírozására egy bűnszervezetet hoztak létre, ami színlelt reklámszolgáltatásra épülő számlázási láncolatot épített ki, valamint érdekeltté tette a gazdasági társaságokat, illetve azok vezetőit abban, támogassák autóversenyzésüket. Mindehhez úgy sikerült támogató cégeket szerezniük, hogy a kiépített rendszer a támogatás mértékét lényegesen meghaladó mértékű előnyt biztosított részben a támogatást nyújtó gazdasági társaságok vezetőinek, részben pedig maguknak a gazdasági társaságoknak.  A rendszer így lehetővé tette, hogy valótlan tartalmú számlák befogadásával a támogató cégek a vagyonuk egy részét jogtalanul a cég érdekköréből kivonják, eltulajdonítsák, valamint a társaságok   áfa és a társasági adó fizetési kötelezettségüket csökkentsék.     


A támogatást nyújtó, reklámoztató gazdasági társaságok vezetői a bűnszervezet érdekeltségébe tartozó versenyeztető cégekkel kötött reklámszerződésekben rögzített összegeket általában havi rendszerességgel átutalták, majd a versenyeztető cég számlájáról a bűnszervezet valamelyik tagja azt készpénzben felvette, és a részesedés levonását követően visszajuttatta a reklámoztató társaságoknak. Azok vezetői ezáltal jogtalanul eltulajdonították az általuk vezetett cég vagyonába tartozó pénzeszközöket, másrészt a reklámszolgáltatásról kapott számlák felhasználásával a költségvetésnek is vagyoni hátrányt okoztak. A sikkasztással a vádlottak közel 9 milliárd forintos kárt okoztak, a költségvetésnek okozott vagyoni hátrány összege pedig meghaladja a 2 milliárd forintot.   
 
A reklámoztató gazdasági társaságok közül több mint 20 cég önként megfizette a költségvetésnek okozott vagyoni hátrány összegét, közel 800 millió forintot, így az ő esetükben az hiánytalanul megtérült.