Autós El Camino Afrikába

Harminc, többek között írószerekkel, füzetekkel, és ruhaneműkkel megtöltött ajándékzsákot visz magával Molnár Attila atya és Fáth Gergely az Afrikába a Budapest-Bamako Rallyn.

Fáth Gergelynek és Molnár Attila atyának január 31-től majdnem két hétig a közel 8300 kilométeres távon „második otthona" Gergely nagypapájának piros Zsigulija lesz. A Pécsi Tudományegyetem nemcsak anyagilag támogatja a túrát, de írószereket, füzeteket és ruhaneműt is küldenek a rászoruló afrikai térségekben tanulók számára. Az oktatási intézmény ezzel a jótékony akcióval felelősséget vállal a környezetéért. E mellett a nemzetközi hallgatók számának további növelése is a célok között szerepel, ugyanis  erre jó alkalmat teremt a személyes találkozás az Afrikában élő fiatalokkal. Nem véletlen az sem, hogy elsősorban  a tanuláshoz kapcsolódó eszközöket - így írószereket, füzeteket - tartalmaznak a csomagok, ugyanis ebből komoly hiány van a nyugat-afrikai térségben, amerre a rali útvonala is vezet. Jelenleg húsz afrikai országból közel négyszáz  400 afrikai hallgató tanul az egyetemen. mely szám reményeik szerint tovább növekszik majd.

Számukra egyfajta zarándoklat, „autós El Camino” ez a kaland vallja Fáth Gergely és Molnár Attila atya, aminek az igazi célja és értelme a jótékonyság, hiszen segíteni tudnak a rászorulókon az útjuk során. A 8300 kilométeres utat 16 nap alatt kell teljesíteni.

Molnár Attila 13 éve egy kis falu Somogyhárságy plébánosa. Barátja Fáth Gergely biztatására cseréli le egy időre a reverendát overállra. Együtt indulnak el a Budapest – Bamako Rallyn de a versenyen való indulás nem öncélú a legelesettebbeken akarnak segíteni.

- Engem is nagyon izgatott Afrika,a kultúrája. Nyilván aki Széchenyi Zsigmondon nő fel, meg Almási Lászlón, az kap egy romantikus képet róla. Na hát most személyesen megtapasztalhatjuk a valóságot. Szerettem volna én ezzel az élménnyel  mindenképpen találkozni - mondta a somogyhárságyi plébános, Molnár Attila.

Támogatást kérve fordultak a Pécsi Tudományegyetemhez, hogy reklámfelületet biztosítva az autón támogassa Magyarország első egyeteme a kezdeményezést. A PTE azonban ennél többre is vállalkozott, ugyanis az intézmény nevében az út során adománycsomagokat adnak át az afrikai térségekben nehéz körülmények között élő fiataloknak.  (fotó: Csortos Szabolcs)