Angolul mérték össze földrajz tudásukat

A HunGeoContest angol nyelvű földrajzi tanulmányi versenyt idén 12. alkalommal rendezte meg a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajzi és Földtudományi Intézete középiskolás diákoknak.


Az országos verseny döntőjében az írásbeli forduló alapján a tíz legjobb versenyző mérte össze földrajzi tudását angol nyelven. A döntő hagyományai mentén, az első versenynapon „terepi” és multimédiás megmérettetésben vetették össze tudásukat a versenyzők, a második napon pedig szóbeli feladatok megoldásával gyűjthettek értékes pontokat a legjobb földrajzos diákok. A HunGeoContest során a legfőbb hangsúlyt a földrajzi problémák felismerésére, értelmezésére, innovatív megközelítésére helyezik a szervezők.

Az idei döntő – a tavalyihoz hasonlóan – a járványügyi intézkedésekkel összhangban rendhagyó módon, online formában került megrendezésre a Microsoft Teams alkalmazás felületén. Így a terepi fordulót sem a fizikai, hanem a virtuális térben oldották meg a döntős versenyzők a Google Street View segítségével. A szóbeli feladatok közül mind a prezentációs előadásokat, mind a témakifejtést a videó-értekezlet funkciójával hajtották végre a négyfős zsűri „jelenlétében”.

A versenyre 15 település 29 intézményéből jelentkeztek, a döntőbe egy miskolci, egy győri és egy debreceni diákon kívül budapesti középiskolások kerültek. Ahogy minden évben, idén is vannak visszatérő versenyzők, és örömteli, hogy egyre több lány vállalja ezt a szakmai megmérettetést, a döntőben – idén először – már ők voltak többségben.

A nemzeti keretbe kerülésért folytatott végső „csatában” a diákok például olyan földrajzi érdekességekkel találkoztak, mint a boldogságföldrajz, a BREXIT vagy éppen a klímaváltozás kérdései, míg az online terepi feladat során a diákok az internet segítségével egy afrikai egyetemváros szegregációjával kapcsolatban is gyűjthettek tapasztalatot.

Hagyományosan a verseny első négy helyezettje adja a magyar válogatott keretet, ők képviselik hazánkat az iGeo-n, a Nemzetközi Földrajzi Diákolimpián, a tavaly nyárra tervezett isztambuli világversenyt a járványhelyzet miatt 2021-re halasztották. Így a magyar delegáció a 2019/2020-as HunGeoContest és az idei válogatóverseny legjobbjaiból kerül ki.

Életkoruk és évfolyamuk alapján a tavalyi HunGeoContest két versenyzője, Csada Lili és Vitkovics Patrik, az idei év válogatójából pedig Verkmann Dávid és Balogh Zsófia képviseli hazánkat a járvány miatt online tartandó iGeo-n.