A nemzeti függetlenedés szimbóluma

Eredetileg színes szalagból készített kör alakú, rózsadíszt szimbolizáló, eredetét tekintve főúri ruhadísz volt a kokárda. Első ábrázolásai a 18. század közepéről ismertek, francia és angol festményekről.

A francia forradalom idején előbb a kokárda szimbólum kapott kiemelt szerepet, majd később a trikolór, a háromszínű francia zászló is kialakult. Magyarországi megjelenése Petőfihez kötődik, aki 1848. március 15. előtt ezt írta naplójában: „Míg én az egyik asztalnál a Nemzeti dalt írtam, feleségem a másik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.” A hagyomány szerint a forradalom kezdetének estéjén a pesti radikális ifjúság vezérei, Szendrey Júliától, illetve Laborfalvi Rózától kapták az első kokárdákat, amelyeket a kabát hajtókáján vagy a mellrészén, a szív felőli oldalon viseltek. A magyar nemzeti kokárda Barabás Miklós litográfiáján látható,  amelyen  Vasvári Pál a „márciusi ifjak” egyik vezéralakja szerepel korabeli pántlikás kokárdával díszített öltözékében.  „ Ki hazafinak tartja magát nemzeti szín pántlikábul rósát visel, mely pántlika zöld, veres és fejér színű tarka ” – írta  Csóka Péter öccséhez, 1848. március 21.-én.

A kokárda, mint nemzeti színű kitűző a francia forradalom idején, 1789-ben tűnt fel, a hagyomány szerint Gilbert du Motier de La Fayette márki készített először kék-fehér-piros szalagszínekből kitűzőt, amikor a fehér szalagrózsás királypártiaktól meg akarta magát különböztetni, ekkortól a forradalmárok Párizs piros-kék címerszíneivel vették körül a fehér kokárdát. A Bastille bevételét követő napon, 1789. július 15-én La Fayette megalakította a rend fenntartására a Nemzeti Gárdát és az általa tervezett nemzeti színű kokárdát nyújtotta át Párizs polgármestere a királynak, aki a mellére is kitűzte. A fehér szín a monarchia, a kék és a piros pedig Párizs város színeit szimbolizálta.[9] Később ezeket a színeket vették alapul, amikor a Francia Nemzetgyűlés megalkotta a polgári állam függőlegesen sávozott kék-fehér-piros francia nemzeti lobogóját. A trikolór kokárdát a franciák – a divatot követve – rendszerint kalapra tűzve hordták. Viselője ennek feltűzésével mutatta, hogy szimpatizánsa, adott esetben tevékeny résztvevője a polgári forradalomnak. A polgári – nemzeti színeket mutató – kitűző ezt követően Franciaországból terjedt el a 18–19. századi forradalmak idején egész Európában és Amerikában.

A magyar kokárdát március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzik, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon. A veres, fehér és zöld színű bokréta színeivel – amelyek a 16. század második felétől kezdődően az ősi magyar színek – készült szalagot körbehajlítják, és ott, ahol összeér, varrással rögzítik. Így egy kör alakú nemzeti színű kitűző jön létre, amelyhez – már az 1848-49-es években is – lecsüngő, szintén nemzeti színű szalagból pántlikát tűztek hozzá.

A kokárda a nemzeti függetlenedés eszméjét magukénak valló polgárok szimbólumává vált.