A lakásépítő cégek kivárnak

A 2019. év eddig eltelt, illetve hátralévő időszakáról,  valamint arról, hogy milyen változásokat okoztak az építőiparban a piaci körülmények.


Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége által végzett  felmérésben  négyszáz résztvevő cég fele számolt be arról, hogy árbevételük az első félévben az előző év azonos időszakához képest emelkedett, és bizakodóan tekintenek a második félévre is, csupán harmaduk számít arra, hogy az csökkenni fog. A vállalkozások árbevétel-arányos jövedelmezősége is javulást mutat az elmúlt időszakhoz képest, melynek értéke a legtöbb válaszadónál 5-7 százalék között mozog. Azon cégek esetében, amelyek kapacitáskihasználásában még van tartalék, nagyobb mértékben számítanak az árbevétel arányos jövedelmezőség növekedésére. A válaszadók szerződésállománya a korábbi időszakhoz képest nőtt, a cégek közel egyharmadának várakozásai szerint az év hátralévő részében megkötött új szerződések száma tovább fog növekedni.

A cégek gördülékeny üzletvitelét 2019. évben leginkább továbbra is a szakemberhiány, a meglévő kapacitás korszerűtlensége, valamint az adminisztrációs terhek, a gazdasági szabályozás gyors változása és nehéz nyomon követése akadályozza. Az emelkedő munkadíjak és anyagárak miatt a korábban kikalkulált kivitelezési költségvetést nehezen vagy a tervezett beruházások műszaki tartalmának rovására tudják tartani a vállalkozások.


A partnerek, vevők késedelmes fizetése is akadályt jelent a cégek mindennapi ügyvitelében - likviditási problémákat okozva. A válaszadók kintlévősége viszonylag magas, árbevételük közel 20 százaléka határidőn túli követelés. A vállalkozások megítélése szerint a követelések több mint 90 százalékos arányban azonban behajthatók. Kisebb mértékben okoz nehézséget a versenytársak piaci viselkedése, tisztességtelen magatartása, a tőke- valamint hitelhiány.  


A cégek kapacitáskihasználtsága nőtt a korábbi évekhez képest, de annak hatékonysága alacsony. A kihasználtság folyamatos változásából adódó időszakos likviditási nehézségeiket elsősorban a belső források, folyószámlahitel és forgóeszközhitel felvételével kezelik. Hosszú távú, külső forrásként a különböző lízingkonstrukciókat helyezik előtérbe. A korábbi évekhez képest nőtt a vissza nem térítendő támogatások igénybevétele, elsősorban beruházások, technológiai korszerűsítések megvalósításával kapcsolatosan, melyhez a kormány hároméves támogatási programja járult hozzá.


A munkaerő megszerzése, megtartása, a pályaelhagyók, elvándorlók építőiparba történő visszahívása érdekében a cégek komoly lépéseket tesznek, mivel a szektor teljes spektrumán továbbra is jelen van a szakemberhiány, ami az építőipari megrendelés megugrásával súlyosbodott. Tevékenységükből adódóan a tervező, lebonyolító vállalkozások elsősorban a mérnökök – építőmérnök, építészmérnök, épületgépész -, valamint adminisztrációs munkaerő hiányát említették, a kivitelező cégek inkább a képzett szakmunkásokat, úgy mint kőműves, ács, villanyszerelő, vasbetonszerelő.


A vállalkozások a bérek növelésével, a dolgozói létszám emelésével tudják teljesíteni az újonnan kötendő több éves átfutású szerződéseket. Ezt tükrözi, hogy a válaszadók átlagosan 12 százalékkal növelték a bruttó béreket. A cégek körülbelül 60 százaléka a meglévő állománnyal teljesíti kötelezettségvállalásait, illetve egyötödük további munkaerő felvételével kalkulál a következő 6 hónapban. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy a várakozások szerint az árak változása tekintetében leginkább az alvállalkozói díjak és az élőmunka árának emelkedése hordozza magában a kockázatot.


Az ágazat lassuló növekedését prognosztizálják a válaszadók. Kulcskérdés a befektetési-beruházási piac élénkítése, a beruházások ösztönzése, ezzel párhuzamosan a kivitelezői kapacitás egyenletes biztosítása, nem utolsó sorban a hatékonyság javítása. Ezek hiánya - akár már rövidtávon is – korlát lehet az építőipar egyenletes piaci növekedésének megteremtéséhez. A beruházások csökkenésének elkerüléséhez pedig elengedhetetlenek az országos építési-beruházási programok megvalósítása, illetve a kormányzat építési kereslet-kínálat kiegyenlítő szerepe.


A lakásépítő cégeknél a megrendelés tekintetében komoly elbizonytalanodás tapasztalható. A közvetlen piaci értékesítésre készülő lakásoknál kivárnak a cégek az újabb projektek indításával. Az új építésű lakóingatlanok 27 zázalékos forgalma adója oly mértékben megdrágítja a négyzetméterárakat, hogy azok értékesítése kétségessé válik. Az 5 százalékos áfa alkalmazásával építhető szabályozás időbeli kitolására és az általános forgalmi adó visszaigénylés szélesebb körben való érvényesíthetőségére számítanak a lakásépítő vállalkozások.