A cél: mindenki számára előnyt jelentsen

A szociális jogok európai pillérének megvalósítását az Európai Bizottság új kezdeményezésekkel mozdítja elő.


Az Európai Bizottság előterjesztette a Jean-Claude Juncker elnök által  az unió helyzetét értékelő 2017. évi beszédében bejelentett Európai Munkaügyi Hatóság létrehozására tett javaslatát, valamint egy kezdeményezést annak biztosítására, hogy minden munkavállaló és önálló vállalkozó garantáltan hozzáférhessen a szociális védelemhez. Az említett kezdeményezések mellett közleményt adott ki a szociális jogok európai pillére megvalósításának nyomon követéséről is, amely szorosan kapcsolódni fog a gazdaságpolitikai koordináció európai szemeszteréhez.


Mint Valdis Dombrovskis, az euróért és a szociális párbeszédért felelős alelnök  elmondta, Európa immár stabilan növekszik, egyre nő a foglalkoztatottság is, de gondoskodni kell arról, hogy ezek a kedvező folyamatok  inkluzívabb jellegűek és így mindenki számára előnyösek legyenek. Kitért arra is, hogy az előterjesztett dokumentumcsomag lépéseket határoz meg mindezek megvalósítása érdekében,amelyekkel  garantálja, hogy az Európai Unión belüli letelepedésre és munkavégzésre vonatkozó szabályokat jól ismerjék és be is tartsák az érintette. E mellett nyomon követi a szociális jogok európai pillérének megvalósítását, ezzel még jobban kihasználva azok előmozdításának jelenleg tapasztalható lendületét, és középpontba állítja a szociális védelemhez való hozzáférést.   Hangsúlyozta, a megerősített szociális Európa egyben fenntarthatóbb Európát is jelent.


Mindehhez Marianne Thyssen, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért, valamint a munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős biztos a következőket fűzte hozzá, az Európai Bizottság a méltányos munkaerő-mobilitást megcélzó kezdeményezéseinek legfontosabb eredménye az Európai Munkaügyi Hatóság létrehozására tett  javaslat, ami elengedhetetlen az európai munkaerőpiac hatékony működéséhez.  Szólt arról is, a hatóság létrejötte elősegíti, hogy a mobilitást választó polgárok és vállalkozások könnyebben megtalálhassák a megfelelő információkat, és megerősíti a tagállamok közötti, a méltányos és eredményes szabályok végrehajtását célzó együttműködést. Kiemelte, a szociális védelemhez való hozzáférésre vonatkozó javaslat révén pedig a tagállamokkal együttműködésben annak biztosítására törekszenek, hogy senki ne maradjon le. A cél, hogy az unió polgárai megfelelő juttatásokban részesülhessenek, bárhogyan is alakuljon a munka világa.


Az elmúlt tíz évben közel megduplázódott, 2017-re 17 millióra nőtt a más tagállamban élő és dolgozó mobil polgárok száma. Az Európai Munkaügyi Hatóság elősegíti a magánszemélyek és a vállalkozások számára a szabad mozgás kínálta lehetőségek maximális kiaknázását, a nemzeti közigazgatási szervek számára pedig a méltányos munkaerő-mobilitás lehetővé tételét.


Az Európai Munkaügyi Hatóság célkitűzése háromrétű, először is tájékoztatást nyújt majd a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak álláslehetőségekről, szakmai gyakorlati lehetőségekről, mobilitási programokról, toborzási eljárásokról és képzésekről, valamint iránymutatást ad a más tagállamban történő letelepedéssel, munkavégzéssel, illetve működéssel kapcsolatos jogokról és kötelezettségekről.


Másodsorban támogatja a nemzeti hatóságok közötti, határokon átnyúló esetekben folytatott együttműködést azáltal, hogy segít biztosítaniuk a mobilitást garantáló és szabályozó uniós szabályok egyszerű és eredményes betartását. Ma már sok uniós jogszabály szabályozza a munkavállalók szabad mozgását, és több ilyen szabály módosítása és korszerűsítése van folyamatban, például az unión belüli szociális biztonsági rendszerek koordinálása vagy a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséhez hasonló kérdések kapcsán. Nemcsak az fontos, hogy ezek a szabályok igazságosabbak és célra vezetőek legyenek, hanem az is, hogy azokat valamennyi gazdasági ágazatban helyesen lehessen alkalmazni és méltányosan, egyszerűen és hatékonyan lehessen érvényesíteni.A Hatóság például segíteni fogja az információcsere javítását, támogatni fogja a nemzeti hatóságok kapacitásépítését, és segíteni fogja őket az összehangolt, illetve közös ellenőrzések lebonyolításában. Ennek köszönhetően a szereplők nagyobb bizalommal viseltetnek majd egymás iránt, rutinszerűbbé válik a napi szintű együttműködés, és elejét lehet venni a csalásoknak és a szabályokkal való visszaéléseknek.
Harmadsorban pedig jó pozícióban lesz ahhoz, hogy mediációt biztosítson és elősegítse a határokon átnyúló viták megoldását, például vállalatok több tagállamot érintő átalakítása esetében.


Az Európai Munkaügyi Hatóság új, decentralizált uniós ügynökségként jön létre, és az uniós jogalkotási folyamat lezárultát követően, várhatóan 2019-ben kezdi meg működését. Felállításának és azt követően mielőbbi működőképességének elősegítése érdekében  az Európai Bizottság a kulcsfontosságú érdekelt felek képviselőit tömörítő tanácsadó csoportot is létrehoz, aminek az lesz a feladata, hogy megvizsgálja a szervezet jövőbeli működésének gyakorlati kérdéseit.