A cél, mindenki számára elérhető és megfizethető védelem

További 122 millió eurót mozgósít a koronavírussal kapcsolatos sürgős kutatásokra az Európai  Bizottság kutatási és innovációs programja, a Horizont 2020 révén.


Ursula von der Leyen a koronavírus elleni globális fellépés keretében május 4-én adománygyűjtést indított, amelyhez az Európai Bizottság 1,4 milliárd euróval járult hozzá. E felajánlás részét képez az új pályázati felhívás, ami a koronavírus elleni küzdelemre irányuló uniós finanszírozású kutatási és innovációs tevékenységek sorába illeszkedik. A korábbi fellépések a koronavírus elleni küzdelmet szolgáló diagnosztika, kezelések és oltóanyagok kifejlesztését célozták, a jelenlegi pályázat a legégetőbb problémák haladéktalan megoldása érdekében a gyártási kapacitás növelésére és a már rendelkezésre álló megoldások hasznosítására összpontosít. A kiválasztott projektek némelyike ahhoz is hozzájárul majd, hogy jobban megértsük a járvány társadalmi-gazdasági következményeit és emberi viselkedésre gyakorolt hatásait.


Mint Marija Gabriel, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős biztos elmondta,  minden rendelkezésre álló eszközt mozgósítani kell -  tesztelés, kezelések, és megelőzés -  a világjárvány elleni küzdelemben.  Hangsúlyozta, ahhoz azonban, hogy sikeresen szembeszálljunk a koronavírussal, meg kell értenünk, hogy az milyen hatást gyakorol társadalmunkra,valamint hogy e beavatkozásokat miként tudjuk a lehető leghamarabb a gyakorlatban is alkalmazni. Ahhoz, hogy gyorsabban gyárthassuk le a szükséges orvosi berendezéseket és felszereléseket, képesek legyünk nyomon követni és megelőzni a betegség terjedését, és jobb ellátást nyújthassunk a betegeinknek, fel kell mérni a technológiai lehetőségeinket.


Mindehhez Thierry Breton, a belső piacért felelős uniós biztos a következőket tette hozzá, minden tagállamban támogatjuk az egészségügyi hatóságokat, az egészségügyi szakembereket és a lakosságot a koronavírus okozta válság kezelésében. Ennek nyomán azonnal hasznosítható innovatív technológiákat és eszközöket alkalmazunk a járvány megelőzésére, optimális kezelésére és az abból való kilábalásra, csakúgy mint a koronavírust követő időszakra való felkészülésre. Ezek közé tartoznak a digitális megoldások és technológiák, egyebek mellett a telemedicina, az adatelemzés, a mesterséges intelligencia, a robotika és a fotonika.


A pályázati felhívásra  olyan  projekteket várnak, amelyek célja, hogy a gyártás igazodjon a teszteléshez, kezeléshez és megelőzéshez szükséges létfontosságú orvosi eszközök és berendezések gyors előállítása támasztotta igényekhez. Ezenfelül olyan orvosi technológiák és digitális eszközök kifejlesztésére összpontosítsanak, amelyek az esetek feltárását, nyomon követését és a betegellátást hivatottak javítani. Az új kutatások során nagy betegcsoportokat (kohorszok) vizsgálnak szerte Európában, ugyanis ha jobban megértjük a koronavírus-járvány emberi viselkedésre gyakorolt hatásait és társadalmi-gazdasági következményeit, eredményesebb kezelési és megelőzési stratégiákat alkalmazhatunk.


A pályázatok benyújtásának határideje 2020. június 11. A kiírás lényeges szempontja, hogy a projektek képesek legyenek gyors eredményeket felmutatni. Európának, csakúgy mint a világ többi részének, sürgősen innovatív megoldásokra van szüksége a járvány visszaszorítása és hatásainak enyhítése érdekében. Hasonlóképpen a betegek, a gyógyultak, a veszélyeztetett csoportba tartozók, a betegekkel közvetlenül foglalkozó egészségügyi dolgozók, valamint mindezen csoportok környezetébe tartozók is jobb ellátásra szorulnak. Ezért az Európai Bizottság arra törekszik, hogy a kutatási tevékenységek mielőbb megkezdődhessenek, így a pályázati kiírás előkészítésére és a beérkező pályázatok értékelésére is kevesebb idő áll rendelkezésére.