Maglódról az AS Romába

A Nemzeti Sport online kiadásának november 13-i száma „Maglódról dobbantva lett az AS Roma ünnepelt csatára” címmel közli Domenico D’Alberto, a „kettős gyökerű fiatalember lenyűgöző történetét”.

 

D’Alberto olasz családból származott ugyan, de Kőbányán született 1909. február 2-án.* Már a neve is sok kavarodást okozott az újságírók körében: Domenico D’Alberto, D’Alberto Domonkos, Domenigo D’Alberto, D’Alberto Domenico – csak néhány a variációkból).

 

A fiatalember a Nemzeti Sport újságírója, Csillag Péter szerint igazi pesti gyerek volt. Labdarúgó-pályafutása is „a katasztrofális iskolahelyzetéről és bűzös szemétlerakóiról hírhedt” városrészben, a Kőbányai Atlétikai Clubból indult: a Nemzeti Sport először 1928 áprilisában említi őt, a Bécsbe készülő KAC játékosaként. Egy 1929-es professzionális (óbudai) kitérő után már Maglódon focizott, amikor a Sporthírlap 1931. szeptember 24-i cikke így írt róla: „Az öreg D’Alberto a háború előtt már itt volt Magyarországon. Itt nősült, családot alapított, gyermeke is született, akit a Domenigo, magyarul Domonkos névre kereszteltek. Domenigo kisfiú volt, amikor az apa visszatért Olaszországba, és éppen kiütött a háború. D’Albertót a felső-olaszországi kis Feltre községben ebben az időben besorozták az olasz hadseregbe, és a Magyarországon maradt családját csak sok év múlva, a háború után látta viszont. Akkor újra itt telepedett le, jelenleg Maglód közelében, Mende községben él.”

 

Ő maga így írt egy olvasói levélben: „Megemlékezett a Nemzeti Sport arról, hogy engem a Bocskai le akart szerződtetni, de valaki azt az információt adta a debrecenieknek, hogy én urasági kocsis vagyok, s a szerződésből semmi sem lett. Sajnos, Szerkesztő úr, nem vagyok urasági kocsis, sőt pillanatnyilag teljesen munka nélkül vagyok. Gyári munkás voltam eddig és futballista. Mint ilyen pedig azt tudtam, hogy a sportban nem nézik, kinek mi a foglalkozása, csak az a fontos, mennyire ért a sporthoz, hogyan játszik. Nekem komoly ajánlatot tett a Triestina, mikor itt járt, de szegény, munkaképtelen szüleimet nem akartam magukra hagyni. Azt azonban nem érdemlem meg, hogy magyar sportemberek gúnyolódjanak velem.” Ellentmondásosnak tűnik, hogy miközben olvasói levélben kell megvédenie magát az övön aluli támadásoktól, és 1931. augusztus 25-én rövid hír számol be pályafutása nemzetközi fordulatáról („D’Alberto, a Maglód volt játékosa Olaszországba távozott.”), a sportlap vicchasábja így búcsúzott tőle:

„– Hát elment a D’Alberto.
– El. De úgy sem volt közibénk való.

– Miért nem?
– Tudott futballozni.”

 

Ám hiába járt neki édesapja révén olasz állampolgárság, és várták tárt karokkal a Cagliarinál, a költözést a maglódi csapat egyáltalán nem könnyítette meg. Az átigazolás körüli alkudozásokról és nehézségekről ekként tudósított a Sporthírlap: „A nyáron hirtelen elkerült Olaszországba. Ez a dolog úgy kezdődött, hogy az öreg D’Albertót megsajnálták az olasz követségen. A család ugyanis nagyon szűkösen él, a követség segélyezi is az öreget. A követség egyik sportkedvelő tagja, a népszerű Marzetti Mario szerkesztő egy napon hirtelen arra gondolt, hogy a fiút haza kellene vitetni Olaszországba, akkor a család mindjárt jobb viszonyok közé kerülne. (…)

A nyáron Szardíniából hazajött Pestre egy magyar tréner, Erbstein Ernő. Egyik napon egy sporttársaságban Marzetti megkérdezte tőle:

– Egy szegény olasz fiúról volna szó. Nem tudna segíteni neki ott Dél-Olaszországban?
– Meg kell a fiút néznem – mondotta a tréner.

S aztán néhány hét múlva a saját felelősségére elvitte Cagliariba, Szardínia fővárosába, a saját csapatához.

– Az én balszélsőm Bari felé kacsintgat – mondotta ravaszul Erbstein. – Nem ártana sakkban tartani.

A szárd fővárosban egy barátságos mérkőzésen játszott a fiú egy félidőt. A vezérek meg voltak elégedve. Domenigo olasz állampolgár, be lehetett nevezni, megkapta az igazolást, csak a játékengedély késett. A kiadatás azonban nem jött. Maglód megtagadta. (…)

Néhány napi nagy csend után kedden váratlanul megérkezett Budapestre Erbstein Ernő tréner, aki magával hozta a játékost. Vasárnap éppen Észak-Olaszországban játszott a Cagliari csapata; Novarából egy nap az út Budapestig. Erbstein azt gondolta, hogy egy nap alatt elintézi itt D’Alberto ügyét, mindjárt visszatér vele a csapatához. Pesten azonban azzal fogadták, hogy a játékos ügye rosszul áll. Maglód birtokon belül van, kiadatás nem lesz. Pénteken ülésezik a fellebbezési tanács, addig a trénernek itt kell maradnia. Erbstein így is döntött. Szombatra repülőgépet bérelt, azon megy vasárnapra Parmába, mert ismét északon játszik a csapata.”


Mivel Erbstein a Cagliarinak ingyen játékost ígért, Maglódon pedig a fizetés nélküli távozást nem fogadták el, a tréner kénytelen volt a saját kontójára üzletelni, de a maglódi igény még ekkor is 12 ezer lírára rúgott (eredetileg 20 ezret kértek).

„A tréner megrémült a feltételektől. Kitért előlük. Említette, hogy a játékos kiadatása és a kétéves büntetés nem rendes dolog. Az olasz klub elnöke egy olasz miniszter. Azzal együtt vizsgálták meg a FIFA-szabályokat, és ebben feltűnő felfedezést tettek. A FIFA-szabályokat nem hűen fordították le a magyar szabálykönyv számára. Ott a profi és amatőr játékos országos vándorlása között szinte semmi különbség nincs. Az a kétéves felfüggesztés tehát nemzetközien nem érvényes, csak belföldön. Külföldre egy évnél tovább nem lehet játékost visszatartani. Márpedig Domenigo éppen katonaköteles, az olaszok be is hívják! Ott töltheti az egy évét s akkor a Maglódnak sem áll rendelkezésére és a Cagliarinak is – csak egy év múlva.”

 

Bár az árfolyam a cikkből nem derül ki, a Maglód vezetői végül megelégedtek 1600 pengővel (miután az olasz nagykövet is közben járt a játékosért). D’Alberto október elején mutatkozhatott be új csapatával Parmában – és rögtön az ő találatával győztek 1:0-ra… Az akkor II. osztályú szárd csapatnál 4 szezont töltött, és 108 bajnoki mérkőzésen összesen 31 gólt szerzett. Juhász Rezső, a magyar amatőr válogatott edzője így nyilatkozott róla 1932-ben: „Mint érdekességet megemlítem, hogy D’Alberto, a Maglód volt balszélsője az egyik legnagyobb krekk ma Olaszországban. A legnagyobb olasz klubok versengenek érte és – mint hallottam – már 100 000 lírát ajánlottak fel érte, ha elhagyja klubját.”

 

Már az olasz B-válogatott is számolt vele, amikor 1935 nyarán a vele ragyogó párost alkotó Otello Subinaghival együtt leszerződtette a Serie A-ba az AS Roma. Szeptember 22-én a Torino ellen ismét győztes góllal indult számára a bajnokság. Az 1. idényének mérlege: 16 mérkőzés, 4 gól az ezüstérmes együttesben. A következő szezonban a 28 bajnoki meccsén 7 gólt szerzett.

 

Nem tudni miért övezte személyét visszafogott érdeklődés mindezek után: ha övé volt a győztes gól, akkor sem őt ünnepelték a csapatból a lapok… Az AS Roma továbbadta a Lucchesének**, de 1937. szeptember 24-i számában már ezt írta Nemzeti Sport: „D’Alberto újra itthon van. A Szürketaxi edzésén találkoztunk vele. – »Két évig játszottam az AS Roma csapatában. Tovább is Olaszországban maradhattam volna, de a honvágy hazahozott. Itt laknak a szüleim, és nem akartam tovább kint maradni. Pedig jól ment a játék.«”

 

1938-ban Szeged FC játékosaival futott ki a mezőkovácsházai pályára az AS Roma korábbi csillaga. Talán nem meglepő, hogy Szegeden sem eresztett gyökeret, már a szerződtetése körül vita alakult ki. Utoljára pedig 1949. december 16-án írták le a nevét a magyar sportlapok: a 40 éves csatár ekkor újra szülőföldjén játszott, a BLASZ IV-es Kőbányai Lombik 6:1-re verte a Ferencvárosi Vasutast bajnoki mérkőzésen, őt pedig a jók között emelte ki a tudósító – fejezi be érdekes cikkét Csillag Péter a Nemzeti Sport november 13-i számában.

 

* * *

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja „Róma magyar nagyjai” címmel közölt szeptember 15-én tudósítást arról az előző nap a Római Magyar Akadémián nyílt kiállításról, amely az AS Romában és az SS Lazioban futballozó játékosoknak és sikeres edzőknek állít emléket: „Andreides Gábor, a kiállítás egyik megálmodója, aki Szász Györggyel együtt kurátora a rendezvénynek, az mlsz.hu-nak nyilatkozva elmondta: – Sokan talán nincsenek tudatában olyan magyar vonatkozású tényeknek, mint például, hogy a Roma első bajnoki címét a Pozsonyban született későbbi pesti »vagány«, Schaffer Alfréddal szerezte a csapattal. Hozzátette, a két világháború közötti időszakra az olasz felmenőkkel rendelkező külföldiek nagy hatással voltak. – Kevésbé ismert tény, hogy Maglódról is került »oriundo« Olaszországba. Itt futballozott a magyarországi olasz Domenico D’Alberto is, aki Erbstein segítségével előbb Cagliariba, majd az olasz fővárosba került. Pár évet játszott az AS Romában, majd a honvágy miatt hazatért a Szürke Taxi Szeged csapatába.” A kiállítás október 15-ig volt látható.

 

Vajon kiket rejt még a maglódi sport érdekes története?

 

*Az „olasz” wikipedia (amely szintén számon tartja a maglódi időszakát) és az asromaultras.org, de az Olaszországban 1945 előtt játszott magyar focistákat számon tartó adatbázis szerint is 1907. február 1-jén született...

** Ahol már csak 6 mérkőzést játszott, 1 gólt szerzett a wikipedia szerint

 

1. és 3. kép: D’Alberto az AS Roma-beli 1. gólja után örömében megkerüli a kaput (1935. szeptember 22.)

2. kép: Domenico D’Alberto (165 cm, 63 kg)

4. kép: A Róma magyar nagyjai c. kiállítás molinója

5. kép: Domenico D’Alberto képe a külföldi adatbázisokban