Lakossági fórum a településképről

A településképi arculati kézikönyv a település sajátos, egyedi arcát és védendő értékeit hivatott bemutatni.

 

A települések jellegzetes és értékes arculatának megóvása, kialakítása, az épített és a természeti környezet egységes védelme, illetve az építési beruházások gyors és sikeres megvalósíthatósága érdekében alkotta meg az országgyűlés a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényt.

 

A maglódi önkormányzat lakossági fórum keretében biztosítja a teljes nyilvánosságot a jogszabály által előírt Településkép Arculati Kézikönyv és az új településképi rendelet készítésének megkezdéséhez. November 13-án 17 órától várják tehát Maglód településképe, azaz a város épített környezetének sorsa iránt érdeklődőket a MagHázba (Fő utca 4–6.).

 

A törvény szándéka szerint a helyi rendeletek szakmai megalapozását szolgálja az arculati kézikönyv a települések természeti és épített környezete által meghatározott településképi jellemzők bemutatásával és minőségi formálásával. A kézikönyv ezért feltárja és ismerteti a településen belül jól elkülönülő egyes részek arculati jellemzőit, értékeit, amelyek figyelembevételével szöveges és képi formában is javaslatot tesz a településképhez illeszkedő építészeti elemek alkalmazására.

 

Mindezek alapján a településképi rendelet követelményeket fogalmazhat meg

a) az építmények településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára,

b) a településképi szempontból (a településszerkezet, a táji környezet, a településkarakter vagy egyéb helyi adottság miatt) meghatározó területekre,

c) a helyi építészeti örökség egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére,

d) a reklámok, reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére, alkalmazására és tilalmára is.

 

A miniszterelnökség és háttérintézete elkészítette az elképzelt Magyarszéphely arculati kézikönyvét, amely 65 oldalas mintául szolgál az ország telepüései számára.

 

Képünk drónfelvétele a 2016 tavaszán készült a városfilm forgatása során