25 nő + 20 év = Nőklub

1998-ban, 5 fős baráti társaságból alakult meg a Maglódi Nőklub - mesélt a „hőskortól” máig tartó két évtizedről Pavlovics Lászlóné, a klub vezetője, önkormányzati képviselő, a Williams Televízió kamerája előtt.

 

25 alapító taggal kezdődött a történelmük egy munkahelyi kölcsönhelyiségben, és ezt nem is kívánják bővíteni: „25 nőt együtt tartani és kívánságaikat teljesíteni, elég nehéz…” Ma viszont már elképzelhetetlen e több mint két tucat hölgy nélkül a helyi közélet.

 

Már 20 éve is szükségét érezték a hagyományápolásnak, amit 2 tiszteletbeli idős hölgy tag segítségével gyakorolnak. Akkor még 60%-ban néptánc volt a program, de minden más témának is szívesen adtak eddig is helyt (pl. szépségápolásnak, kártyának, asztrológiának).

 

Tavaszköszöntő báljaikon viszont más népek táncait elevenítik fel. A majálisok, főzőversenyek, a városi rendezvények és ünnepségek rendszeres résztvevői ők. A szüreti bál is kezdeményezésük nyomán elevenedett fel, aminek megszervezése, a szüreti felvonulással ékesítve, ma is az ő nemesen nehéz feladatuk. Ahogy a Mindenki Karácsonya szép hagyományának szintén a Nőklub a kovásza. Szoros kapcsolatot ápolnak a Maglódhoz kötődő településekkel, de évi rendszerességgel szervezett 3 napos kirándulásaikon sokfelé eljutottak már.

 

Egymásnak is természetes módon segítenek máig, hűen az alapító gondolathoz: tolakodásmentesen, a háttérből. Minden sikeres nő mögött egy-egy férfi áll, ám eleinte nem mindenki vette ezt a klubosdit jó néven. Ma viszont már mindenki részt vesz pl. a családi programokon.

 

Még a tősgyökeres maglódiak adják a Nőklub „legénységét” („leányságát”), 35-től 80 évesig, de április végétől az egészségügyi okokból távozott tagok helyére szívesen látják a betelepülő hölgyeket is.

 

Április 14-én tehát, a MagHázban, a tavaszköszöntő bál műsora keretében foglalják össze a mozgalmas 20 évet az érdeklődők számára. Január végétől már folynak is a próbák. Munka után hetente kétszer jönnek össze az időközben az önkormányzattól kapott Dózsa György utcai klubban. Ezek a próbák az igazi közösségformáló alkalmak - vallja Pavlovics Lászlóné, a Maglódi Nőklub vezetője, vagy ahogy minden maglódi ismeri, Paga Marika.

 

A Williams Televízió riportere: Radosza Sándor volt.

Forrás: a WTV közösségi oldala és csatornája