Petárdázástól megriadt marhák miatt zárták le az M5-ös autópályát

2019 szilveszterének éjjelén 23:45-kor a BRFK azzal riasztotta a Segítő Angyalok állatvédő csoportot, hogy az M5-ös autópálya Pest felé tartó oldalán Gyál és az M51-es út (a régi M0-s felhajtó) között két szarvasmarha kóborol. Az állatok az autópálya mindkét oldala között ugrálva hol Pest, hol Gyál felé szaladtak őrült tempóban. A balesetek megelőzése érdekében a rendőrök az autópályát teljes szélességében lezárták, a forgalmat elterelték.

 

Az elfogási akció a sötétben nehezen haladt, de végül a 25 rendőr és a 10 ebrendészeti állatbefogó  4 és fél óra küzdelem után az egyik állatot bekerítette. A fiatal bika úgy meg volt riadva, hogy többször futott neki a szalagkorlátnak és a betonpilléreknek, végül nekiugrott a két pályatestet elválasztó szalagkorlátnak, és mindkét első lába eltört, a nyakát is komoly ütés érte, ezért a helyszínen el kellett altatni.

 

A másik jószág Alsónémedi irányába elfutott.

 

Kiderült, hogy valójában három marha kóborol közel két hónapja a pusztában, melyek egy közeli telekről szöktek meg. A tulajdonos nem tett bejelentést eltűnésükről. Az állatok forgalmi korlátozás alatt vannak, ugyanis az egészségügyi vizsgálatuk hiányos. A szilveszteri durrogások ijeszthették meg őket annyira, hogy a vadkerítésen áttörve vagy egy felhajtónál befutottak az autópályára.

 


Az RTL Híradó beszámolója

 

Az állatvédők mindenkit arra figyelmeztetnek, hogy a kóborló szarvasmarhákat senki ne próbálja befogni. Aki látja őket, azonnal hívja a 112-es segélyhívót!

 

(Forrás: RTL Híradó)