Mikor nem használnak semmit az egészségügyi maszkok?

A cikkben igyekszünk ráirányítani a figyelmet a maszkok viselése kapcsán felmerülő gyakori hibákra annak érdekében, hogy lehetőség szerint minél hatékonyabban sikerüljön kiküszöbölni őket.


Ha nem a megfelelő szabvánnyal ellátott darabokat viseljük

 

Fontos tudni, hogy két egészségügyi maszk esetében is markáns különbségek adódhatnak, ha a szűrőkapacitást vesszük alapul. A maszkok használata kapcsán ugyanis az a legfontosabb, hogy a levegőben szálló apró vírusokat sikerüljön eredményesen kiszűrni. Hogyha nem a megfelelő szabvánnyal ellátott maszkokat szerezzük be és viseljük, azzal komoly kockázatot vállalunk. Az úgynevezett N95, illetve az FFP2 vagy pedig az FFP3 szabvánnyal ellátott maszkokhoz már egészen jó értékek párosulnak a szűrés hatékonyságát tekintve.


Amennyiben eltérünk a rendeltetésszerű és javasolt használattól

 

Mit sem ér a legmagasabb szabvánnyal ellátott egészségügyi maszk, hogyha a használat és a viselet kapcsán felelőtlenül viselkedünk. Kiemelten fontos ugyanis egyrészt odafigyelni arra, hogy a maszk szorosan illeszkedjen az arcra. Különösen a száj, valamint az orr környékén nem tanácsos, hogy a maszk és az arc között rés maradjon. Szintén nem mindegy az sem, hogy a maszkot mikor érintjük meg. Alapvető fontosságú, hogy csakis frissen fertőtlenített vagy tisztított kézzel érintsük meg magát a maszkot.

 

Hogyha éppen rajtunk van maga a textil, akkor semmiképp ne tapogassuk annak a külső felületét, és az arcunk környékén se matassunk. Ellenkező esetben drasztikusan lerontjuk azt a védelmi szintet, amit az egészségügyi maszk nyújthat a számunkra.


Hogyha túl hosszú időn keresztül viseljük ugyanazt a maszkot

 

Mostanáig még nem sikerült feltalálni azt az egészségügyi szájmaszkot, amit a végtelenségig lehetne viselni bármiféle kockázat nélkül. A legtöbb maszk esetében négy óra az egyszeri alkalmazás maximális időkerete. Utána a saját egészségünk megóvása érdekében célszerű levenni magát a maszkot, és másikat felvenni helyette. A már használaton kívüli darabra pedig kétféle sors várhat. Hogyha egyszer használatos típusról van szó, akkor helyezzük zárt szemetesbe. Hogyha mosható maszkot használtunk, akkor pedig fertőtlenítő főzés keretei között tisztítsuk meg, majd pedig gondoskodjunk a száradásáról is. Amikor ez a folyamat sikeresen lezárult, akkor a maszkot újfent biztonsággal használhatjuk.

 

Természetesen csakis akkor, ha odafigyelünk az egészségügyi maszkok viselésére irányuló javaslatokra, és felelősségteljesen járunk el. Gyakorlatilag az egészségünk múlik ezen.