Mi múlik az ideális páratartalom beállításán?

A következőkben minden fontos információt megosztunk majd, így ha most ismerkedik a szivarok világával, mindenképp olvasson tovább! 

 

Mindenek előtt lássuk a legfontosabbakat

 

Mielőtt belecsapnánk a sűrűjébe, mindenképp szeretnénk egy rövid ismétlést írni azoknak, akik még a szivarozás hosszú útjának kezdetén állnak. Ha már nem ismeretlen Ön számára, hogy melyek a legfontosabb eszközei egy igazi szivarosnak, nyugodtan ugorjon a következő bekezdésre.

 

Tehát a szivarosoknak mindenképp szükségük van:


-szivarvágóra,


-hamutálra,


-szivargyújtóra,


-megfelelő méretű humidorra


-és szivarokra.

 

Persze a szivarokat szépen lassan fogja tudni csak kitapasztalni. Az első néhány típus és ízesítés kipróbálása nem biztos, hogy azonnali sikerélményhez fog vezetni. Ez természetesen teljesen normális. Mindenkinek hosszú út vezet a saját ízlése kialakításáig. 

 

Természetesen a sok szivart, amit egyedül és barátaival is élvezhet, megfelelően kell tárolni. Ha nem humidorok védelmében tartja szivarjait, azok hamar kiszáradhatnak. Ez nem hangozhat így elsőre fenyegetésnek, ám hadd áruljuk el, hogy a kiszáradt szivarok megkeserednek és össze-vissza betöredeznek, amik mind csökkentik a füstölgés élményét.

 

A humidorok fontossága

 

A humidorok tökéletes tárolóhelye a humidor. Ez az a tároló, amely megóvja a szivarokat attól, hogy kiszáradjanak. A szivaroknak ugyanis a meggyújtásuk pillanatáig a számukra legideálisabb páratartalom és hőmérséklet ölelésében kell maradniuk. A humidorokban mindenképp 68-72%-os páratartalomnak kell lennie, amelyet egy hygrométerrel tud ellenőrizni. Ezeket az okos szerkezeteket külön és humidorokba építve is megtalálhatja. Ezeknek megannyi méretét fellelheti a webshopok hosszú, digitális polcain, így biztosan könnyen megtalálhatja az Önhöz illőt!

 

A magas páratartalom persze nem jelenti azt, hogy nem kell időnként ellenőrizni a szivarokat! A magas hőmérséklet és páratartalom ugyanis penészesedést okozhat. Ettől nem kell megijedni. A legtöbb ilyen elszíneződés hamar eltávolítható egy nedves rongy segítségével. Ha a penész makacsabb, akkor a megfertőződött szivart/szivarokat mindenképp el kell távolítani! Érdemes lehet kitakarítani a humidort és csupán ezután visszahelyezni megmaradt szivarokat.

 

Milyen gyakran kell ellenőrizni a szivarok állapotát?

 

Nos, ez a kérdés éles vitát tud kelteni a szivarosok körében. Mi azt ajánljuk, hogy legalább néhány hetente pillantson rájuk, hiszen így lehet biztos abban, hogy minden alkalommal ugyanolyan kellemes élményt okoznak majd a szivarok.