Hogyan tudunk egy olyan állást elérni, ahol magas a kereset?

Amikor valaki fiatal, akkor általában úgy képzeli el a jövőjét, hogy egy jólfizető állást kerít majd magának. Valami olyan foglalkozást, amelyben nem csak, hogy jól érzi majd magát benne, de egy rakás pénzt fog keresni, miközben lesz megannyi alkalmazottja. Ez persze egy jólhangzó képlet szokott lennie, azonban az út közel sem szokott ennyire egyszerű lenni. Sem a fővárosban, sem a vidéki nagyvárosokban.


 

 

Mert persze, interneten fellelhető munkalehetőség Debrecen városában is akad bőven, azonban ezek közül a legtöbb nem éppen vezető pozícióban helyezkedik el. A legtöbb munkalehetőség gyárakban és gyártósorok mellett van, ahova még azért kell legalább egy szakmunkás végzettség a bejutáshoz. Azonban az ember, ha jól teljesít, akkor lehet akár műszakvezető is néhány éven belül. Azonban sokan úgy vélekednek, ezek a pozíciók nem járnak a megfelelő mennyiségű plusz juttatással és fennhatósággal, csupán macerával és nem honorált felelősséggel. Így végső soron sokan inkább lemondanának az üzemvezetői előléptetésekről.

 

Azonban milyen út járható valaki előtt, ha szeretne Debrecenben egy jólfizető állást kapni, ahol van lehetősége élvezetes munkát végezni és egy kisebb-nagyobb csapat élén állni? A legjobb út valószínűleg a mérnöki állásokon keresztül vezet ehhez a célhoz.

 

Hozzávetőlegesen biztos is az elhelyezkedés, ha már egyszer valaki elvégezte az egyetemet legalább tűrhető eredményekkel és tudással. Azonban közel sem egyszerű az embernek átvergődnie azokon az éveken. Ha valaki ebben egy pillanatig is kételkedne, elég lesz a számára megnézni 1-2 debreceni mérnökállásnál a követelt szaktudás mennyiségét.

 

Nem elég, ha valaki csak ügyesen rajzol, vagy jól átlátja az összefügéseket 1-1 gépezetben. Ehhez még megannyi kiegészítő területet hozzá kell rendelni. Megfelelő mérnök programok ismeretét, kifejezetten magasfokon, magas szintű matematika tudást és szinte végtelen nagy problémamegoldó képességet. Ezek pedig nem hullanak csak úgy az ember ölében. Ezeket a képességeket a hallgatók alapképzésen sajátítják el.

 

Nem véletlen az sem, hogy ilyen jól megfizetik a mérnököket és ilyen nagy kereslet van rájuk. ha mindenki el tudná végezni a munkájukat, vagy az egyetemüket közel sem lenne ekkora kapkodás utánuk. Azonban így az élet rendesen honorálja azt, aki átküzdi magát az egyetem gyötrelmeit. Vár rá a karrier lehetősége, a remek fizetéssel és jutatásokkal. Sokan igazságtalannak is érzik a szakadékot, amely a mérnökök és sok más diplomával rendelkező csoport között feszül.

 

Azonban be kell látni, hogy egy piac diktálta szabályok szerint működő országban mindig lesznek olyan ritkább végzettségek, amelyek többet érnek. Ezen nem kell idegeskedni. Elég, ha arra törekszünk majd a gyermekünknél, hogy megszeresse a matematikát és a fizikát. Ezzel biztosítva be neki a jövőbeli pályafutását.