Édes csábítás Bács-Kiskunban: idén is lesz megye szörpje verseny

Idén második alkalommal hirdetik meg a Bács-Kiskun Megye Szörpje versenyt, melynek célja a megyei termékek népszerűsítése, marketingjének támogatása évről-évre, határon innen és túl. A versenyen résztvevő szörpök szakmai megmérettetése mellett fontos, hogy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat ezúton is el tudja ismerni a megyei a szörpkészítők áldozatos munkáját és kellő figyelemben tudja részesíteni kiemelkedő színvonalú termékeiket.

A megyei szörpverseny a II. Nemzeti Szörp- és Lekvárverseny keretében kerül lebonyolításra, amelynek március 24-én a Kiskőrösön megrendezésre kerülő Duna-Tisza Közi Agrárexpo ad otthont. A szörpversenyre a II. Nemzeti Szörp- és Lekvárverseny versenyszabályzatában foglaltak szerint lehet nevezni. A nevezett szörpök közül a Bács-Kiskun Megye Szörpje versenyen csak a megyében előállított termékek szerepelhetnek, amelyek külön bírálati szempontok alapján kerülnek kiválasztásra. A megyei zsűri, a Nemzeti Szörp- és Lekvárverseny bíráló bizottságának szakmai véleménye mellett, külön értékeli a szörp fajtájának tájhonos jellegét, az organikus gazdálkodásból való származását, az egészségre történő pozitív hatását és figyelmet fordít a termék esztétikai megjelenésére is.

 

A Bács-Kiskun Megye Szörpje kitüntető cím birtokosa büszkén jelenítheti meg címkéjén, csomagolóanyagán, hogy 2018-ban az ő terméke lett a legjobb, az édes csábítás a megyében.

 

Az Bács-Kiskun Megye Szörpje 2018 kitüntető cím a kiskőrösi ünnepélyes díjkiosztó rendezvényen kerül átadásra, ahol különböző kategóriákban több más nemzeti díj is gazdára talál. A II. Nemzeti Szörp- és Lekvárverseny rendezvény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és védnöke Font Sándor az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke.

 

A Bács-Kiskun Megye Szörpje verseny szabályzata az alábbi linken érhető el:

http://adattar.bacskiskun.hu/megyeszorp/megyeszorp2018.pdf