Csalt a Mercedes, gigabírságot kapott

A Kecskeméten is gépjármű-összeszerelő üzemet fenntartó német Daimler konszern 2008-tól 2016-ig úgy manipulálta a dízel Mercedes gépkocsikat, hogy azok számítógépei felismerjék, ha tesztelik az autókat és a teszteken kedvezőbb károsanyag-kiocsátási eredményeket produkáljanak, mint azután a valós forgalomban. A stuttgarti székhelyű gyár tehát ugyanúgy járt el, mint korábban a Volkswagen.

 

Most a Mercedes hatalmas büntetést kapott: 4 millió euró szabálysértési bírságot kell fizetnie Baden-Würrtemberg tartomány részére felügyeleti kötelezettség elmulasztása miatt, további 866 millió eurót pedig a szabálytalanság révén jogtalanul szerzett haszon ellentételezésére. Az összesen több mint 290 milliárd magyar forintnak megfelelő büntetés a tavalyi nyereség 11%-át viszi el.

 

A cég elleni eljárás ezzel lezárult, de a hatóságok továbbra is nyomoznak olyan természetes személyek ellen, akik a dízelmotorral szerelt Daimler-gyártmányok motorvezérlő rendszerét manipulálhatták. Éppen 2019. szeptember 24-én, kedden emeltek vádat a Volkswagen csalással gyanúsított egykori vezetői ellen, tehát a Mercedes vezetői sem aludhatnak még nyugodtan.

 

Az ún. dízelbotrány 2015 szeptemberében robbant ki, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége megvádolta a Volkswagent, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit és olyankor az a szokásos nitrogén-oxid-kibocsátásnak csak a töredékét produkálja.

 

(Forrás: 444)