Antiszemita összeesküvés-hívőt jelöl Kecelen polgármesternek a Fidesz

2014-ben hatalmas botrányt keltett Haszilló Ferenc keceli polgármester, amikor kiderült, hogy még 2012-ben a következőket nyilatkozta:

 

  • • a kétharmadnak vissza kellene állítani a halálbüntetést és öt-hat liberális politikust kivégezni,
  • • a zsidók tartják kézben az országot, de a cigány gyerekeknek is kijár a pofon,
  • • „az Orbán sem tud mit tenni, nem tud többet tenni, mert ott is megvannak ugyanazok a zsidók. Aki párttag volt, nem lehetne benn a parlamentben”,
  • • Orbán eleve megöregedett már.

 

Akkor a Fidesz gyosan kihátrált mögüle és kizárta a pártból a szélsőséges politikust, aki tudomásul vette a döntést és azt mondta, függetlenként folytatja a pályafutását.


„A leközölt hangfelvételen elhangzó, emberi méltóságot durván sértő, társadalmi csoportokat kirekesztő és megalázó mondatok nem méltóak egy polgármesterhez és a Fidesz Magyar Polgári Szövetséghez. Ezért kezdeményezzük Haszilló Ferencnek a Fideszből történő kizárását, és egyúttal felkérjük polgármester urat, hogy a megszerzett mandátumáról azonnali hatállyal mondjon le.” – állt a Fidesz közleményében 2014-ben.

 

Ma viszont ismét őt indítja a Fidesz a polgármesteségért. Kiderült, hogy 2014-ben nem zárták ki a pártból, a legfelsőbb pártvezetés döntött úgy, hogy maradhat. Annyira titkos volt a Orbán Viktor döntése, hogy maga Haszilló is úgy tudta, hogy nem tagja a pártnak, csak másfél éve szóltak neki. Az elmaradt tagdíj sem okozott problémát.

 

Kósa Lajos kampányfőnök szerint a furcsa eseményeket az magyarázza, hogy a szélsőséges politikus „azóta rendezte a viszonyát a cigány kisebbséggel, olyannyira, hogy rendszeres vendége a helyi cigány közösség különböző rendezvényeinek.”

 

Valószínűleg az azóta még tovább öregedett és még tovább hízott Orbán Viktor is megbocsátott az őt leöregező Haszillónak.

 

A választáson egyébként várhatóan Herczeg Imre független jelölt lesz a rasszista és antiszemita összeesküvés-elméletekben hívő polgármester kihívója.

 

(Forrás: Index.hu, Hvg.hu; címlapkép: Facebook)