Alkosson és nyerjen! A fotózás szerelmeseinek figyelmébe ajánljuk!

A DKMT Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. pályázatot hirdet „Élet a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégióban" címmel.

A Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) Eurorégió a Közép-Kelet-Európa centrumában lévő Kárpát-medence délkeleti nagytérségét fogja egybe. A magyarországi Bács-Kiskun és Csongrád megye, a romániai Arad, Krassó-Szörény és Temes megye, valamint a szerbiai Vajdaság Autonóm Tartomány területét integráló regionális együttműködés.


A pályázatra olyan képeket várunk, mely az Eurorégió értékeit, a határtérségben élő emberek mindennapjait mutatják be, a határmentiség pillanatait megjelenítő fotókkal lehet pályázni.

 

A zsűri által elbírált fényképek kiállításra kerülnek a DKMT Regionális Együttműködés 2017. november 21-én, Újvidéken megrendezésre kerülő 20. évi ünnepi közgyűlésén, illetve a zsűri által kiválasztott fotók készítői meghívást kapnak az ünnepségen való részvételre.

 

Kérjük, a következőképpen nevezzék el a beküldött fényképeket:

lakóhely_ családnév_keresztnév_sorszám_kép címe (kisbetűvel, ékezetek nélkül)

 

Példa: szeged_toth_istvan_01_hatarnyitas.jpg

Az e-mail szövegében kérjük megadni a nevet, lakcímet, telefonszámot.

A pályaművek leadási határideje: 2017. 10. 31. 16.00 (CET)

A pályázatok a dkmtfoto@gmail.com e-mail címre várjuk!

 

Díjazás: A díjakat a DKMT Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdonosai ajánlják fel (Arad Megyei Tanács, Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Csongrád Megyei Önkormányzat, Krassó-Szörény Megyei Tanács, Temes Megyei Tanács, Vajdaság Autonóm Tartomány Kormánya).

 

A zsűri által kiválasztott 6 legjobb fotó készítői az alábbi 6 hotel valamelyikében 2 fő részére 2 nap 1 éjszakás tartózkodás lehetőségét kapják, melyről e-mailben értesítjük a kiválasztott képek készítőit.

- Arad megye: Best Western Hotel http://bwcentral.ro/

- Bács-Kiskun megye: Pincelakat Szálloda https://pincelakat.hu/

- Csongrád megye: Colosseum Hotel https://colosseum.accenthotels.com/hu

- Krassó-Szörény megye: Pensiunea Dora http://www.pensiuneadora.ro/

- Temes megye: Hotel Check Inn http://checkinn.ro/cine-suntem.php/

- Vajdaság: minimum 4*-os hotel

- Felhasználhatóság ideje: 2018.10.31-ig , a szállodával előre egyeztetett időpontban.

 

A szállásköltségen túl egyéb költségek térítését a pályázat kiírója vagy annak tulajdonosai nem vállalnak.

 

Pályázati szabályzat:

- a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy alkotásait a DKMT Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. a szerző nevének feltüntetésével a 2017. november 21-én, Újvidéken megrendezésre kerülő kiállításon megjelentesse

- a pályázatra minimum 1 db maximum 3 db saját készítésű fénykép küldhető be (JPG formátumban)

- a pályázat nyitott, azon foglalkozástól, életkortól és lakóhelytől - függetlenül bárki részt vehet (kivéve a zsűri tagjai és a szervezők)

- A felhívásra benyújtott fotók tartalmi és teljes jogi felelőssége a pályázót terheli. A pályázók alkotásaik beküldésével elismerik, hogy rendelkeznek a képek személyiségi jogi engedélyeivel. Pályázni kizárólag olyan fotókkal lehet, amelyeknek kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik más személyek személyhez fűződő jogait. Amennyiben a beadott fotók mégis megsértik más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait, akkor az abból eredő bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik és köteles a pályázat kiíróját mindennemű jogi igény érvényesítése alól mentesíteni.

- a zsűri döntése végleges, és nem vitatható

 

A felhívással kapcsolatos kérdéseket a dkmtfoto@gmail.com címre kérjük megküldeni.