25 millió forinttal akarta lehúzni a rendőröket a szentkirályi csaló

A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy szentkirályi nővel szemben, aki azért, hogy a nyomravezetői díjat jogtalanul megszerezze, valótlanul azt állította, hogy a Teréz körúti robbantással kapcsolatban információval rendelkezik. (MTI Fotó: Mihádák Zoltán)



A 35 éves szentkirályi nő 2016. szeptember 30-án Kecskeméten a használatában lévő mobiltelefonról elektronikus üzenetet küldött a Miniszterelnökségi Sajtóiroda e-mail címére, amelyben valótlanul azt állította, hogy információval rendelkezik a közvéleményt erősen foglalkoztató, hat nappal azelőtti budapesti Teréz körúti robbantással kapcsolatban. A nő az üzenetében azzal az ígérettel, hogy felfedi a robbantó kilétét és indítékát, még aznap 11 órára találkozót kezdeményezett az egyik kecskeméti bevásárlóközpontban. Felhívta levelében a figyelmet arra is, hogy táskában 25 millió forint készpénzt hozzanak, melyet egy „szürke farmeres, fehér tornacipős lánynak" adjanak át.

 

A találkozón szürke farmerben és fehér tornacipőben megjelenő vádlottat igazoltatták és a robbantás miatt folyó bűnügyben tanúként hallgatták ki. Kihallgatása során megállapítást nyert, hogy a nő a robbantással kapcsolatban semmilyen érdemleges információval nem rendelkezik. A vádlott célja kizárólag a nyomravezetői díj jogtalan megszerzése volt.

 

Néhány nappal az eset után a munkanélküli nő elköltözött az élettársától és gyermekével 2016. október 6-tól november 24-ig beköltözött az egyik kecskeméti belvárosi panzióba. Valótlanul arra hivatkozott, hogy amíg a lakásukat felújítják, addig veszi igénybe a panzió szolgáltatásait és a szállásuk költségét egy általa megnevezett cég fogja kifizetni. Valójában azonban a nőnek már a beköltözéskor sem állt szándékában a panziónak fizetni és arra anyagi lehetősége sem volt. A vádlott néhány ingóságát hátrahagyva, fizetés nélkül távozott a panzióból és ezzel 355.800 forint kárt okozott.

 

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat kétrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével - az első esetben annak kísérletével - vádolja és vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A büntetett előéletű vádlott ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.