Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is

Itt ülünk a Nagyszénás új esőházában és azon elmélkedünk, hogy egy esőház mennyire pótolja az egykor itt állt turista-menedékházat?

 

A Budai-hegyekben vagy, ahogy földrajzilag pontosabb, a Budai-hegységben korábban összesen 8-10 turistaház volt, de egyidejűleg soha nem működött valamennyi. Maga a turistaház fogalmát is többféleképpen lehetne meghatározni, a Közvélekedés szerint, ahol enni és aludni is lehet, magagyarul az éttermi kiszolgálás és a szálláshely az a két alapvető szolgáltatás, amellyel a turistaházaknak rendelkezniük kell.

 

Azonban itt a Budai-hegységben elsőrendű elvárás az étkezési lehetőséget jelentette és a szálláslehetőség csak a másodlagos igényként jelentkezett. Nem is csoda, hiszen a fővárosi kirándulók a legritkább esetben aludtak ezekben a házakban, leginkább a vidékieknek jött jól az olcsó főváros környéki szálláshely, amelyet viszonylag könnyű volt megközelíteni.

 

De kezdjük az elején, mióta is vannak, illetve voltak turistaházak?

 

A turistaházak, amelyeket kezdetben még turista menedékházaknak hívtak a mai Magyarország területén a XIX. század legvégétől létesültek, a legelső a Dobogókőn 1898-ban. Korábban a Budai-hegységben is léteztek már a viharok ellen létesült félig nyitott, szolgáltatások nélküli viharmenedékházak, például a Tündér-hegy alatt, vagy a mai napig meglévő, de lezárt gerendaházikó, a Disznófő fölött közel a Kossuth szoborhoz. A nagy változás akkor következett be, amikor az egyes és tehetősebb turistaszervezetek kezdtek turista-menedékházakat építeni.

 

 

A Budai-hegységben a legelsőt, 1925-ben még nem építették csak átalakítottak egy már meglévő házat a Nagykovácsi feletti Putz majorban, a létesítő Magyar Turista Egyesület Sasok Társasága Sasotthonnak nevezte el. Itt ekkor főzés, étel csak alkalmi jelleggel volt, viszont a szállás-lehetőséget mindenki a megállapított ártábla szerinti fizetség fejében igénybe vehette. Aki csak be akart lépni a házba melegedni vagy az időjárás viszontagságai elől, azoknak néhány filléres belépőt kellett váltaniuk. A bevételt a ház fenntartására fordították, ami így is igen szűkösen alakult a költségekhez képest. Később a menedékházak majdnem mindegyikében kellett belépőt fizetni, de ezt kényelmi szolgáltatásokkal kompenzálták.

 

1925-ben egy másik menedékház, mondjuk ez már inkább turistaházként funkcionált is megnyílt a Csúcs-hegy északi lejtőjén. A komfortos, villaszerű épületben a kor követelményeit messze felülmúló kényelemmel várta a vendégeket az építtető Budapesti Turista Egyesület. Az egyesületnek ez már a második menedékháza volt, az elsőt, amelyet egy használaton kívüli erdészház bérbevételével és átalakításával hoztak létre Szentendre határában, igazságtalanul elvették tőlük. Azonban az új házban, társas és külön szobák éttermek és mosakodási lehetőségek álltak a kirándulók rendelkezésére, sőt 1933-tól a hegy aljáig trolibusszal is meg lehetett tenni a hozzávezető út egy részét. A Munkás Testedző Egyesület hihetetlen tenniakarással 1926-ra készült el a Nagyszénás csúcsa alatt a menedékházával, ami először csupán egyetlen szobából állt. Később folyamatosan bővítették az épületet, így volt olyan időszak, hogy majd százan is aludtak egyszerre vasárnapra virradóra.

 

Az épület 1934-re már majdnem elnyerte végleges kiterjedését, és onnantól kezdve állandó gondnok költözött fel, így lehetővé vált, hogy minden nap készüljön meleg étel. A gondnok és családja azonban nem csak főzött, hanem a második világháború alatt végig fenntartózkodott, és így ez volt az országban az egyetlen turistaház, amelyik épségben, rombolás és fosztogatás nélkül vészelte át a világégést Későbbi sorsa mégis nagyon szomorúan alakult. Még 1926-ban jóval tőkeerősebb társaság a Budapesti Sport Egyesület avatta fel a hármashatár-hegyi menedékházát.

 

A többször bővített épület szálláshelyként sosem funkcionált és az autóút házig való megépítésével fokozatosan szorultak ki a kispénzű hátizsákos turisták. 1928-ban hatalmas ünnepség keretében adták a Zsíros-hegyi turistaházat. Ekkor még csak a főépület készült el, a később ismert bővített kiterjedésére még éveket kellett várni. A nyugatra néző nagy ebédlő terme sok jó és megfizethető ebéd helyszíne volt. A turistaházban a szállás és az étkezés lehetőségén kívül, egyesületi klubszoba, amelyben az építtető és fenntartó Magyar Turista Egyesület Pénteki asztaltársasága hétvégi napokra feljövő önkéntesei használtak alvásra, sí-viaszoló kamra, fotó-előhívó kamra, mentőszekrény, napközi tárolóhely és ruhatár, valamint dohány –árusító hely is szolgált sőt a mosoda is nyújthatott segítséget. Két év múlva 1930-ban a Természetbarátok Turista Egyesülete avatta a Frankhegyi menedékházát.

 

 

A Pál völgyi barlang melletti ház fokozatosan alakult át turistaházzá, konkrét évszámot nehéz lenne mondani, de amikor 1927-ben a villanyvilágítást bevezették a barlangban, ugrásszerűen megemelkedett a látogató szám, és így a barlangház is egyre komolyabb szerepet kapott. 1933-ban a Normafán síházat és turistamelegedőt alakítottak ki az egykori vámházból és elsősegély helyet is létesítettek, de ellátást nem nyújtott az épület. ugyanabban az évben a Makkosmárián, a templomrommal szemben egy vendéglőben, de külön épületben nyolc személyes szálláshelyet hozott létre a Sólyom turista Egyesület, majd 1942-ben innen északra a sétaúton vagy 600 méternyire már egy önálló turistaházat, ebédlővel épített fel ugyanez az egyesület. 1936-ban a Zsíroshegyi turistaház nyugati oldalánál egy negyven férőhelyes cserkészotthont is felépítettek, amelyben, ha éppen nem voltak gyermekek, felnőtt turisták is megszállhattak. Az 1930-as évek derekán – pontos időpontot nem találtam, a Zsíros-hegy alatt nyíló solymári Ördöglyuk barlang látogatóinak is berendeztek az alatta tátongó kőbánya házából egy pihenő- és átöltöző helyet, ahol szükség esetén szállást és egy tál ételt is adtak, a köztudatban Solymári barlangház volt a neve.

 

Így az időrendben haladva a Makkosmária közelében lévő, 1942-ben átadott újépítésű turistaház volt az utolsó a Budai-hegységben. Ezután már egyáltalán nem létesült teljesen új turistaház csak a meglévőket toldozgatták.

 

A turistaházak tekintetében nagy előrelépés az államosításukkal következett be.

 

1949-ben megalakult a Turistaházakat Kezelő Nemzeti Vállalat. Érdekes, hogy a nemzeti szó bekerült az állami cég nevébe. Ezt követően csakhamar, még az 1950-es évek első felében Turistaházakat Kezelő Vállalat (TKV) lett a hivatalos név, majd  jóval később a modernebbül de pofátlanul hangzó Turista Ellátó Vállalat (TEV) vette át az egységek üzemeltetését. Már a TKV korszakban nagyon előretört a házakban az étkezési igény. sokkal többen lettek a csak ebédre, vacsorára betérő vendégek, mint a megszállási lehetőséget kérők. Így szép lassan vendéglőszerű üzemmódra álltak át a Budai-hegységben. A szállásra inkább csak a két messzebb lévő, Zsíros-hegyi és a Nagyszénási házban volt jelentősebb igény.

 

Míg a Normafán és a Frankhegyen egyáltalán nem lehetett aludni. A pálvölgyi házban a kisebb komfortosság miatt gyakran vidékről jött iskolák foglalták el a helyeket. Az árszínvonalra a megfizethetőség volt a jellemző. Például az 1950-es és 60-as években a szervezett természetjárók a közös, emeletes ágyakkal felszerelt szobákban, személyenként és éjszakánként csupán három! forintot fizettek, a nem szervezett turistáknak a különszobákban is csak 14 forintba került egy éjszaka, de ez sem volt akkoriban megfizethetetlen, sőt  a turistaházak éttermi árai általában alatta maradtak a vendéglőinek. Az 1970-es évekre, megmaradt a Pálvölgyi, a Csúcshegyi, a Zsíros-hegyi, a Nagyszénási, a Makkosmáriai és a Frankhegyi turistaház valamint a Normafán szolgáltatás nélküli pihenőhely.

 

Viszont e megfogyatkozó hálózatot egészítette ki a Disznófő vendéglő, amelyet szintén a TKV kezelésébe adták, akár csak a Pálvölgyi barlangot. A Disznófővel kapcsolatban évtizedek óta rendezetlen a helyzet, e sorok írója azért is szemléli keserűen ezt, mert az édesapja ott kérte meg az édesanyja kezét, és az is fennmaradt a családi legendáriumban, hogy cigánypecsenyét ebédeltek. A nagy romlást egy 1975-ös rendelt okozta, amikor is, néhány "okos" úgy gondolta, hogy költségtakaros megoldás, ha az összes turistaházat gebinbe adják, vagyis aki használja az költsön rá. Elsősorban a vendéglátóipari vállalatoknak kínálták fel a lehetőséget, de a Nagyszénási házra, mivel azt csak szekérrel vagy gyalog lehetett megközelíteni senki nem tartott igényt. Így az fokozatosan pusztult, míg végül lebontották. A Vörösmeteor Turista Egyesület hiába próbálta ezt megakadályozni, az erősen szenilisedő elvtársakra még az sem hatott, hogy elsőrendű munkásmozgalmi emlék volt. Ma a rombolás után emlékmű emlékeztet a házra, és az akkor teljesen elbutult állampárt vezetésére. A többi házra nem költöttek a vendéglátósok, csak a hasznot akarták kivenni.

 

 

A Zsíros-hegyi ház működését a hatóságok közegészségügyi okokra hivatkozva állították le. A Frankhegyi házból csak egy hátsó fal maradt, Csúcshegyen és Makkosmárián oda nem feltétlenül illő funkcióval próbálták az épületeket hasznosítani, vállalati továbbképző központok lettek egy ideig, majd megánházak. Csúcshegyen az eredeti házat lebontották és a helyére egy sokkal hivalkodóbb került, magas kőfallal körülvéve. A Hármashatár-hegyen, mint említettük már az 1930-as években luxus vendéglővé vedlett át az épület, a Disznófő vendéglőt egy ideig még egymást váltó magántulajdonosok üzemeltették, aztán kialakult a mai áldatlan helyzet, még a közterületnek számító forrásházat is elzárták a kirándulók elől.

 

Azonban egy időben felcsillant a remény, a Honvéd Auróra Sport Egyesület (HASE) rengeteg társadalmi munkával teljesen újjáépítette a Frankhegyi turistaházat és ki is bővítette azt az eredeti mérethez képest. Még komfortos, zuhanyzófülkés szálláshelyek is létesültek. Igen olcsó ebédlőjében a legfinomabb ételeket kínálták, de érdekes módon így se volt túl nagy az érdeklődés, szinte mindig le lehetett ülni.  Aztán az állami támogatás megszűntével az egyesület már nem tudta fenntartani a házat így kénytelen volt átadni egy vállalkozónak. Kezdetben még abban egyeztek meg, hogy két asztalnál a kirándulók ehetnek akár magukkal hozott ételt is, aztán erről leszoktatták a kirándulókat, hiszen ez az üzleti érdekeikkel szöges ellentétben állt. Mára a turistaház jellegnek nyoma sincsen, csak az arra járók emlékeiben él, hogy ez az épület valamikor a nagy természetbarátról elnevezett Kolacskovszky Lajos turistaház volt.

 

Kertész Z István/kép: Székely Ildikó és Kirándulók klubja