Viszonylag szoros eredmény lett a solymári időközi választás

A választás a korábbinál nagyobb érdeklődés mellett zajlott, a 403 leadott szavazatból 396 volt érvényes. Kárpáti Zsuzsanna 169 (42%), míg a Fidesz által indított jelölt 225 (57) szavazatot kapott. A Munkáspárt aspiránsának két szavazattal kellett beérnie.

 

Kárpáti Zsuzsannát, az MSZP, a DK, az LMP, Párbeszéd, az Együtt, a Momentum és a Liberálisok is támogatták, a Jobbik nem indított most saját jelöltet – ezzel is támogatva a Fidesz ellen induló jelöltet.

 

 Kárpáti Zsuzsanna hírportálunk megkeresésére úgy nyilatkozott, hogy továbbra is Solymárért fog dolgozni és bár nem örül az eredménynek, az mégis azt mutatja, hogy megbecsülik lakókörnyezetében. Határozottan úgy gondolja, hogy 2019-ben újból versenybe száll a képviselőségért.

 

Kertész Z István/kép: Reviczky Zsolt