Végleges az ellenzéki polgármester-jelöltek fővárosi listája

A névsor még nem teljes, a Párbeszéd a IX., a Momentum pedig a XXIII. kerületben nem nevezte meg egyelőre a jelöltjét. A Momentum azt mondja, még reménykedik abban, hogy mások is csatlakoznak a szövetséghez, és ha az övéknél jobb jelölt akad, hajlandóak átengedni neki a helyet.

 

Jelen állás szerint az MSZP tíz, a DK hat, a Momentum 5, a Párbeszéd pedig két polgármester-jelöltet állít Budapesten.

 

A jelöltek névsora:

 

I. kerület: V. Naszályi Márta (Párbeszéd), aki az országgyűlési választáson végül visszalépett.

 

II. kerület: Őrsi Gergely (MSZP), a párt budapesti alelnöke.

 

III. kerület: Kiss László (MSZP), aki szintén a visszalépők között volt a parlamenti választáson.

 

IV. kerület: Déri Tibor (Momentum), aki előtt az első közös ellenzéki polgármesterjelölt, Szalma Botond visszalépése után szabadult fel a pálya.

 

V. kerület: Tüttő Kata (MSZP), a szocialisták örök reménysége, akár még Brüsszelbe is kijuthat, hiszen az ötödik (a biztosan maradó Tóth Bertalan első helye miatt gyakorlatilag negyedik) helyen szerepel az EP-listán.

 

VI. kerület: Soproni Tamás (Momentum), a párt alelnöke.

 

VII. kerület: Niedermüller Péter (DK), a párt alelnöke, aki brüsszeli mandátumát cserélheti polgármesterségre

 

VIII. kerület: Pikó András, a józsefvárosi C8 civil szervezet egyik alapítója és rádiós műsorvezető, aki civilként, de a Momentum jelölésével indul.

 

IX. kerület: a Párbeszéd jelöltje indul, de a párt még nem döntött,ki lesz az.

 

X. kerület: Somlyódy Csaba (MSZP), a párt régi motorosa.

 

XI. kerület: László Imre (DK), parlamenti képviselő, a Szent Imre kórház volt igazgatója.

 

XII. kerület: Élő Norbert (DK), a párt budapesti ügyvezetője.

 

XIII. kerület: Tóth József (MSZP), aki 1994 óta a kerület polgármestere.

 

XIV. kerület: Horváth Csaba (MSZP), aki fájdalomdíjként kaphatja meg a kerületet az elbukott főpolgármesteri előválasztás után.

 

XV. kerület: Németh Angéla (DK), aki jelenleg is a kerület polgármestere.

 

XVI. kerület: Nemes Gábor (DK), volt BKV-szakszervezetis, aki a parlamenti választáson szintén visszalépett.

 

XVII., kerület: Gy. Németh Erzsébet (DK) egykori főpolgármester-jelölt.

 

XVIII. kerület: Szaniszló Sándor (MSZP), szintén régi bútordarab a szociknál.

 

XIX. kerület: Gajda Péter (MSZP), aki jelenleg is polgármester.

 

XX. kerület: Szabados Ákos (MSZP), aki szintén polgármester, és 2015-ben kilépett a pártból.

 

XXI. kerület: Takács Mónika (MSZP), a helyi munkásotthon vezetője.

 

XXII. kerület:  Havasi Gábor (Momentum).

 

XXIII. kerület: a Momentum még nem nevezte meg a jelöltjét, a helyet pedig szimbolikusan nyitva tartják, ha szélesebb összefogás jönne létre, és valakinek esélyesebb jelöltje lenne.