Vége a karrierjének: Szteroidon kapták a gerelyhajítónőt – 4 év eltiltás

A 32 éves atléta 2017 júniusában a franciaországi csapat Európa-bajnokság alatt versenyen kívüli ellenőrzésen produkált pozitív mintát, az analízis szteroidot mutatott ki szervezetében.

 

A 2016-ban brit bajnok versenyző azzal védekezett, hogy nem szándékosan vitte be a tiltott szert, hanem szennyezett kreatint szedett. Indoklását viszont nem fogadta el a brit doppingellenes ügynökség, amelynek vezetője üzenetértékűnek nevezte, hogy az egészségre is veszélyes szteroidhasználat esetén súlyos büntetésre számíthatnak a vétkesek.