Utószó a 168 Óra lemészárlásához

A 168 Óra lemészárlásához már korábban hozzáfogott a hatalmi igényeknek és elvárásoknak minden igyekezetével megfelelni szándékozó dédelgetett felekezet, úgyhogy számomra már akkor megszűnt a 168 Óra. Igaz, én is megszűntem számukra, s ez így volt rendjén.

Nem vagyok zöldfülű, ismerem a diktatúrák logikáját, működési rendjét, ismerem az emberi jellemet (jellemtelenséget), van néhány évtized tapasztalat mögöttem. Többek tanúsíthatják - a most érintettek közül is -, hogy kb. másfél-két éve megmondtam, mi várható, mi lesz a továbbiakban. Ismétlem: semmi jóstehetség, csupán a rendszer logikájának, s a rendszer kebelébe beágyazott kegyelteknek, köztük a kisegyházak (felekezetek) működésének több évtizedes tanulmányozása és ismerete az oka a pontos előrejelzésnek.

Meg az is, hogy tudom, s nem felejtettem el, mit is mondott Danton, útban a vérpad felé, Robespierre háza előtt elhaladva: Követni fogsz ezen az úton!

A diktatúrák és a diktatúráknak behódolók sok mindenre képesek, de a történelem nagy tanulságait átírni nem, legfeljebb megismételni tudják. Pont úgy, pont olyan gyáván, jellemtelenül és szánni valóan, s pont olyan eredménnyel. Tényleg nincs új a nap alatt.

Én tehát nem búcsúzom a 168 Órától, mert már rég elbúcsúztunk egymástól!

És továbbra is ehhez tartom magam. Igaz, a mostani történéseket követően - ha lehet -, lélekben még erősebben!