Utas nélküli Combino villamosok futnak majd a Duna-parton

Hírportálunk megtudta, hogy az 1-es villamos felújításával kapcsolatban – kényszerűségből, vagyis más megoldás hiányában a BKV kénytelen lesz a pesti Duna-parton engedni Combino villamosok közlekedését. Az ok igen egyszerű, a július 7-től felújításra kerülő 1-es villamosvonal középső részét – szakmai szóhasználattal élve – kizárják a forgalomból. Így a vonal északi szakaszára, ahol nem fognak munkálatok folyni, vagyis a Bécsi út–Vörössvári úti végállomás és a Stadionoknál lévő ideiglenes végpont közötti szakaszra csak nagyon bonyolult útvonalon tudnak majd kiállni a szerelvények.

 

Különösen a reggeli csúcsidőszak járműveinek vezénylését kell majd nagy körültekintéssel levezényelni. Az iskolaszüneti, kicsit mérsékeltebb reggeli csúcsforgalomba is 14 szerelvényt kell majd kiadni az 1-es villamos északi szakaszára. Ebből kilenc darab lesz Combino villamos, amelyeket a Hungária kocsiszínből, a szokásos tárolóhelyükről kell majd eljuttatni a vonalszakaszra. Csakhogy a kocsiszínből nem lehet majd a Hungária körút felé elküldeni ezeket a villamosokat, mert éppen pályafelújítás miatt nem is lesz vágánykapcsolat. Így a Combinok a Salgótarjáni út – Fiumei út – Haller utca – Soroksári út nyomvonalon érik el a Közvágóhídnál lévő végállomást, ahol irányt váltva a 2-es villamos teljes útvonalát bejárva a Jászai Mari térnél fordulnak rá a 4-6-os villamosok vonalára, amelyen a Moszkva térig fognak haladni, majd ott újabb irányváltással a Margit körútról a Frankel Leó utcába kanyarodva jutnak el a Bécsi út és a Vörösvári út sarkánál lévő végállomásra. Azonban a megpróbáltatásnak még itt sem lesz vége, mert az utasok célszerű felvételéhez még egyszer irányt kell ezeknek a szerelvényeknek váltaniuk, hogy ténylegesen beállhassanak a peron mellé.

 

A maradék öt szerelvény Tátra villamosokból illetve hosszú Caf típusból adják majd ki, amelyek elsősorban az Újpesti kocsiszínből fognak, lényegesen egyszerűbb útvonalon kiállni. A Combinok műszakjuk végeztével az előbb felsorolt útvonalon fognak visszatérni „szálláshelyükre” a Hungária kocsiszínbe. Az útvonal bejárására több mint egy és egy negyedórát terveznek, annak ellenére, hogy hajnalban és késő este jóval kisebb a forgalom. A jelenleg megtudott adatokból kiderült, hogy az első Combinó a Hungária kocsiszínből 2.44-kor indul el és 3.59-re érkezik meg az óbudai végállomásra.

 

Ez a különlegesen hosszú és körülményes kiállás csak az 1-es villamos felújításának első szakaszában lesz érvényes, mert a második ütemben már a Mester utca és Óbuda között fognak járni a villamosok, így a Hungária kocsiszínből közvetlenül is ki lehet majd jutni az 1-es vágányaira.

 

Kertész Z István