Ungár és Czeglédy közös nyilatkozatban állítja: Hende Csaba a DK nevében készíttet lejárató szórólapokat

A Czeglédy Csaba Facebook-oldalán megjelent posztban azt írták: az egyre kétségbeesettebb Hende Csaba, úgy tűnik, jogsértéstől sem riad vissza azért, hogy „ne teljesen esélytelenül vegyen részt a jövő évi országgyűlési választáson”.

 

Ungár Péterrel közös közleményükben az áll: mindkettejükhöz a napokban egymástól függetlenül eljutott információk alapján Hende Csaba a DK nevét hamisan feltüntetve gyártat le Ungár Pétet lejáratását célzó szórólapot, amit a Mediaworksszel akar terjesztetni.

 

Felszólítják Hende Csabát, hogy „a tőle már megszokott piszkos módszereket ne alkalmazza”, mert a felelősségre vonást nem fogja elkerülni. Hozzátették: mindenkivel szemben, aki részt vesz a hamis tartalmú szórólapok elkészítésében és terjesztésében, megteszik a szükséges jogi lépéseket.

 

Közölték: az előválasztási kampányban nem egymás negatív színben feltüntetésével, hanem a választókkal foglalkoznak.

 

Szerintük „Hende Csaba pedig jobban tenné, ha a maradék fennmaradó idejében” azért dolgozna, hogy a szombathelyi emberek közös önkormányzata legalább ugyanakkora támogatást kapjon, mint Zalaegerszeg, Győr, Veszprém, vagy Sopron – zárta a közleményt Czeglédy Csaba és Ungár Péter.