Tudatos dezinformálásnak tartja a DK és az MSZP is a hírportál kiszivárogtatásait

Eszerint az MSZP feladata lenne a Liberális párti Fodor Gábor, a DK–é pedig a MOMÁ-t vezető Bokros Lajos parlamentbe juttatása. A cikkből az is kiderült, hogy a 106 fős listán helyet kap az Együtt-PM szövetség, és akár az LMP két társelnöke ellen sem indul majd senki.

 

Az MSZP szerint nincs hivatalos megállapodás és aláírt képviselőjelölti lista. A megjelenteket befolyásolási kísérletnek nevezi a párt közleménye.  A DK szóvivője szerint is még zajlanak a tárgyalások.

 

A lap tegnap például arról számolt be, hogy a szocialisták budapesti elnöksége december végi ultimátumot adott a pártvezetésnek az ellenzéki megállapodások lezárására, egy közös miniszterelnök-jelölt megnevezésére.

 

Kunhalmi Ágnes a Klubrádió kérdésére az ultimátumot indulatosan tagadta: csupán szerették volna jelezni a többi megyei szervezet, a pártvezetés és a párt közvéleményének irányába, hogy szerintük ne zárják le az együttműködés előtt a kaput egy saját mszp-s listával.