Tóth Gabi, Szikora, Kovács is haknizik Ferenc pápa előtt szeptemberben a Hősök terén

Az egyhetes program csúcspontja Ferenc pápa miséje lesz a Hősök terén szeptember 12-én, vasárnap 11:30-tól, és ezzel kapcsolatban volt egy nagy bejelentése Tóth Gabinak szerda este a közösségi médiában.

 

„Ami nagyon-nagyon csodálatos: hogy szeptember 12-én vasárnap a Hősök terén a Ferenc pápa tart szentmisét, és az a megtiszteltetés ért, hogy a szentmise előtt a Hősök terén nagyon sok ember előtt én léphetek föl a zenekarommal és adhatok koncertet. Alig vártam, hogy elmondhassam. Nagyon sok embert várnak. Úgyhogy igyekszünk egy olyan műsort összerakni, amiben megjelennek majd az autentikus elemek is, hiszen ez egy világkongresszus, és nagyon sok külföldről érkező ember is lesz, akinek szeretnénk megmutatni, hogy milyen gyönyörű hagyományaink és kultúráink vannak – akár a zenén keresztül./.../ Ferenc pápa szentmiséje előtt a Hősök terén fellépni – ez felülmúlja minden képzeletemet és vágyamat, úgyhogy nagyon-nagyon hálás vagyok, hogy rám gondoltak és a zenekaromra” – írta az énekes.

 

Tóth Gabi amúgy az (egyik) önkéntes hírnöke az eseménynek, és azt mondta, mellette Szalóky Ági, Sena és Szikora Róbert is szerepel majd. Az esemény zenei részét Kovács Ákos intézi.