Tóth Gabi klipje szerint nemzeti minimum az erdőben dugás, amihez katolikus pap bólogat

Na jó, művészeti alapról kicsit túlzás beszélni az ő esetben, fogalmazzunk inkább úgy, hogy ő próbálja a zene világában visszaadni mindazt amit a NER zűrös agyú ideológusai képviselnek. Nagy segítség ez Orbán Viktornak, mert mi lenne velünk, ha Kásler úr vagy Schmidt Mária énekelne nekünk ősmagyarokról, akik pogányok voltak ugyan, de rajongtak Szűz Máriáért és a papokért. Persze már ez is hatalmas “barbatrükk”, hiszen pár tucat pogánylázadás volt a történelmünkben, amikor hitükre büszke eleink papokat hánytak kardélre, templomokat gyújtottak fel és bizony becsületes templomjárókká csak akkor lettek, amikor oda német páncélos lovagok terelték őket.

 

De tudjuk jól, hogy a NER ideológia átugorja mindezt. Félcsupasz izzadt izmos férfiak által húzott rózsaszín Turul nálunk simán elfér egy menetben a rokkantmobilra épített alufólia Szent Istvánnal. Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy Tóth Gabi tetoválásait, hosszú szoknya alól kivillanó miniszoknyáját is bevállalja tradicióinkat éltető videójában. Szerinte igazán magyaros tett hatalmas dekoltázzsal mezitláb csapatni Vácon. Azt nem tudjuk, hogy ezt a részt hányszor forgatták, de elnézve Gabi igen retkes lábát, nem kizárt, hogy pár kilométert így tett meg ténylegesen is.

 

Mindez persze még a “semmi” kategória. A videó alapján a NER-ben az is teljesen rendben van, hogy az erdőben szeretkezést mint legfőbb boldogsági faktort a váci és esztergomi székesegyházak előtt harsogjuk világgá. És a brutális fordulat is belefér. A zöldövezeti üzülés propagálása kinek találkozik a mosolygós helyeslésével? Egy kedves katolikus papéval. Mintha a világ legtermészetesebb dolga az lenne, hogy templomok előtt szexi szerkós tetkós csajok szexuális aktivitásra ösztönző dalokat üvöltenek, akik a bevett “Dícsértessék!” helyett laza karlendítéssel üdvözlik a papot, aki erre visszaint.

 

Nyilván mindez szimbólum. Irány az erdő, elő a lelkünk mélyén szunnyadó szarvasbika énünk és jöhet a legvadabb nemzetnemzés, büszke Botondok, Hunorok, Csengék belevarázslása asszonyunk szent méhébe. Tóth Gabi zeneszáma nem más, mint a legtisztább nemzeti agitáció. Tele kell szülni ezt a kurva országot, sőt az egész Kárpát-medencét és akkor visszatér minden ami szép volt. Boldogok leszünk, öreg korunkban. Mint a klipben látható, majd falumúzeumban festegethetünk és majd megborotvál minket a vőjelölt, aki úgy néz ki, mint egy népnemzeti Szándokán, aki bringával jár ugyan, de olyan jó faszi, hogy lányunk így is örömmel pattan rá a csomagtartójára, hogy aztán az erdei kanyargós utakon történjen, aminek történnie kell. Persze minket nem fog érdekelni, hogy egy csóró népnemzeti szépfiú mit csinál a “jánnyal”, már csak azért se, mert a lakhelyünkként funkcionáló falumúzeumban hatalmas bulik lesznek, ahova lóháton jönnek a ner-haverok és tele lesz az asztal aszúval, pálinkával, házi kolbásszal és hatalmas guriga sajttal és mindezt egy isteni amerikai csokitorta fogja kísérni. Szép lesz ez, jó lesz ez, ne fanyalogjunk, hogy giccses és műmagyarkodó. Nekik csak Nagy Ferót tudom idézni, aki a Sánta Mária című Beatrice szám után azt mondta a közönségnek: “Ne tessenek fütyülni, ez igenis jó volt!”

 

(forrás: muon.hu)