Tömeges szűrés nincs, de soron kívül jut egymilliárd versenysportra, 1,2 milliárd magyarságkutatásra

A kormány ismét átcsoportosításokat hajt végre a költségvetésben – derül ki egy március 17-ei határozatból.

 

A rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából összesen 3,6 milliárd forintot vettek ki. Ebből egymilliárdot kap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sporttevékenységek, azon belül versenysport és szakmai tevékenységek támogatása céljára.

 

Másik 1,2 milliárd forintot az Emmi alatt működő Magyarságkutató Intézet kap. Ezen belül egymilliárdot dologi kiadásokra, 200 milliót pedig személyi juttatásokra és járulékokra fordíthatnak. Az intézet munkatársai végzik Kásler Miklós miniszter kezdeményezése nyomán a fehérvári királysírban található maradványok alapján az Árpád-ház genomjának vizsgálatát, továbbá az intézetnél készült a rengeteg kritikát kiváltó animációs film a pozsonyi

csatáról.

 

A tartalékból jut 930 millió a katasztrófavédelemnek és 400 millió a Miniszterelnökségnek nonprofit szervezetek és köztestületek támogatására.

 

A Gazdaságvédelmi Alapból 7,5 milliárd forintot vett ki a kormány. Ebből a legnagyobb falat, 3,7 milliárd forint a Miniszterelnökségnek jut „Kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatok ellátásának támogatása gazdasági társaságok részére”.

 

2,1 milliárdot kap a közoktatás csúcsszerve, a Klebelsberg Központ. 1,1 milliárd jut fővárosi fejlesztésekre. 540 milliót kap az állami vagyonkezelő ingatlanberuházásokra.

 

A Gazdaságvédelmi Alapon belül a kormány egy átcsoportosítást is végrehajtott: 1,5 milliárdot kötött segélyhitelezés helyett „regionális határon túli és egyéb nemzetközi fejlesztési és kutatási programokra” fordítanak.

 

Ugyanitt a kormány 631 milliót átpakolt a paksi bővítéssel kapcsolatos Közép-Duna menti fejlesztésekről a Miniszterelnökséghez.

 

A Központi Maradványelszámolási Alapból 19,2 milliárd forintot osztottak szét. Itt a legnagyobb nyertes a Honvédelmi Minisztérium és szervezeti, amelyek 7,7 milliárdot kaptak, illetve a a NATO Biztonsági Beruházási Programja még 3,7 milliárdot. 3,1 milliárd jutott agrárkár-enyhítésre

 

Ebből a kalapból 4 milliárd forintot csoportosítottak át a Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázatok, valamint kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatására.

 

(hvg.hu)