Több ezren kísérték utolsó útjára Bogdán Lászlót pénteken

A közismert roma származású polgármester felravatalozott zárt koporsójának közelében csak a rokonok, és a falubeliek állhattak. A távolabbról érkező, végtisztességet tevő emberek csak a szalaggal és kordonokkal elkerített részen kívülről hallgathatták és nézhették a gyászmisét.  

 

A katolikus liturgia szerinti misén Nyúl Viktor, a Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke és Szilárdi Ferenc plébános Isten kegyelmébe ajánlotta az elhunytat, és vigasztalást kért mindazokra, akik szerették és tisztelték Bogdán Lászlót, és akiket halála megérintett, elszomorított.  

 

A Pécsi Egyházmegye helynöke a szertartáson úgy fogalmazott: Bogdán László a szeretet és az irgalom embere volt. Reményt adott, nevelte az ifjúságot, törekedett nemcsak a faluja, hanem az ország felvirágoztatásán. Településére úgy tekintett, mint egy családapa, jósággal, és szeretettel – tette hozzá. Nyúl Viktor atya azt mondta: Cserdi község polgármestere a találkozások embere volt, egy hídember, aki ember és emberek között, népek és népek között építette a hidat.

 

„Mi, mindannyian köszönjük meg ezt a szeretetet, sírásunk, gyászunk fejezze ki a hálát mindazért, amit Bogdán László a falujáért és az országért tett, mert élete munkássága arra alapult, hogy bármilyen rangú is legyen egy ember, a testvért lássa a másikban, ne az ellenséget. Mert Isten szemében mindenki egyenrangú, egyforma” – mondta a katolikus pap.

 

A gyászmisét követően Bogdán László koporsóját kézben vitték végső nyughelyére, ahová több ezer gyászoló is elkísérte utolsó útján. A frissen készült kriptájánál Varga Gusztáv, a Kalyi Jag autentikus cigány együttes vezetőjével két romani nyelvű siratót énekeltek, majd katolikus szertartás szerint eltemették a polgármestert.