Több ezren betámadták a Kutyapárt vezetőjét egy szerencsétlen nyilatkozat miatt

A Kutyapárt nem szeretne részt venni az ellenzéki közös lista állításában, viszont annyit megtesznek, hogy minimális és olyan helyen indítanak egyéni jelölteket, ahol az ellenzéknek nagy esélye van rá, hogy az MKKP külön indulása ellenére is nyerjen - mondta Kovács Gergely, a párt társelnöke az ATV-ben.

 

A hírt szemléző 444.hu viszont épp az ellenkezőjét írta, mégpedig azt, hogy „a kutyák ott indulnak, ahol nem valószínű ellenzéki győzelem”.

 

A cikkben ezt javították, a Facebook-posztnál viszont még órák után is a fenti állítás szerepelt, így Kovács Gergelyék számításai szerint már 5 ezer ember küldte el őket a fenébe.

 

Többek között az is elhangzott az interjúban, hogy hivatalosan nem hívták meg az ellenzéki összefogásba a pártot, de a Momentum és az LMP megkérdezte őket szóban. „Nekem ez erkölcsileg nem fér bele. Én nem tudok olyan pártokkal egy szövetségben együtt elindulni, akikről ilyen véleményem van, amilyen” – mondta. Kérdésre elárulta, hogy az MSZP-re, a DK-ra és a Jobbikra gondol.