Titánok harca: A Sziget-fesztivált elhagyó Gerendai váratlanul Tiborczot kapta üzleti ellenfélül

A korábbi információk alapján úgy tűnt, Gerendai Károly lesz a befutó sörcsarnokos ötletével, de most kiderült, hogy komoly konkurenciát kapott a Sziget-alapító: a pályázók közt ott van ugyanis a Tiborcz-közeli vendéglátós nagyhatalom, Erdei Bálint cége, egy másik jelentkező pályázatát pedig a Főzdefeszt csapatával közösen rakták össze – írja a lap.

 

A Kolosy téri piac az 1990-es évek elején építette az óbudai önkormányzat a későbbi bérlőkkel közösen, akik a beruházásba való beszállásukért cserébe alacsony bérleti díjjal juthattak üzlethelyiséghez.

 

A piacot az önkormányzati vagyonkezelő üzemeltette, de nem túl sikeresen, az utóbbi években már évente több tízmillió forint mínuszt termelt, hiába emelték meg a bérleti díjakat 2006-ban.

 

Magyarán sikerült annyira lerohasztani a működést, hogy egy Tiborcz lazán lenyúlhassa...