Tetőzik a kánikula – Orbánt vizsgálóbizottság előtti elszámolásra várja az MSZP

Harangozó Tamás hétfői sajtótájékoztatón elmondta: egy amerikai vizsgálat derítette ki, hogy 2013 és 2015 között a Microsoft indokolatlanul nagy kedvezményekkel adott el licenceket és szervizszerződéseket olyan közvetítő cégeknek Magyarországon, amelyek ezeket már piaci áron értékesítették.

 

S tették mindezt olyan kiemelt kormányzati intézményeknek többek között, mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak és az Országos Rendőr-főkapitányságnak. E-mailek is előkerültek, amelyek szerint a cég magyar vezetői és a kormány tagjai egyeztettek ezekről az üzletekről, így a kormányzati összefonódás és háttér egyértelmű ebben az ügyben – mondta az ellenzéki politikus.

 

Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, valamint tíz kormányzati szerv, hivatal, hatóság és minisztérium vezetőjéhez is fordult közérdekű bejelentéssel annak érdekében, hogy a közbeszerzési döntőbizottság vizsgálja felül „a nyilvánvalóan elcsalt” közbeszerzést – jelentette be Harangozó Tamás.

 

A politikus szerint a megkeresést elküldték az Állami Számvevőszék elnökének, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság vezetőjének, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, az innovációs miniszternek, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökének, a Közbeszerzési Hatóság elnökének, a legfőbb ügyésznek, a Magyar Államkincstár elnökének, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek.

 

Harangozó Tamás mindemellett felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt is, hogy szólaljon meg az ügyben, ha már „felmerült a neve egy nemzetközi korrupciós botrányban”.